Negyedszer nyerte a Sydney–Hobartot Mark Richards és csapata.

A Sydney–Hobart titka
Sokan sokszor próbálták már megfejteni, nem is a titka a Sydney–Hobart hihetetlen népszerűségének. Maga a távolság aligha, hiszen a 630 mérföldes távnál vannak sokkal hosszabb offshore versenyek. Nem is a részt vevő hajók magas száma az, ami megalapozta a verseny hírnevét napjainkban a regatta általában 80-100 körüli induló hajót vonz, ez a szám sok európai vagy amerikai vitorlásversenyen számítana szerénynek. Mégis, a Sydney–Hobart egyértelműen a déli félteke legismertebb és legkedveltebb regattája, mely a nemzetközi vitorlázóközösségen túl egy egész országot (sőt kontinenst) tart lázban, és a versenyről készített képek, hírek minden évben bejárják a világsajtót a 2002 óta a Rolex által szponzorált regatta a világ három legfontosabb offshore versenyének egyike. A népszerűség lehetséges okai között ott van az évtizedes tradíció, a környéken hagyományosan a verseny időpontjában uralkodó erős szelek, az útvonal időnként meglepetéseket tartogató területe (különösen a Bass-szoros szeszélyes vizei), és persze az ausztráliai nyár közepi, karácsonyi időpont. A Sydney–Hobart hagyományosan karácsony másnapján, december 26-án indul útjára, és időnként a versenyzők egy része a szilvesztert is a vízen tölti – ezúttal azonban az összes versenyben lévő hajó be tudott futni a tasmaniai célba még 2008-ban.

 

phoca_thumb_l_18_2

 

Wild Oats XI a verseny történetének harmadik legjobb idejét futotta
A „verseny első nagy vesztese” díjat már egy hónappal a start előtt kiosztották december elején derült ki ugyanis, hogy az igen komoly reményekkel induló orosz maxi, az ausztrál Marc McRea által kormányzott Trading NetworkAlya Parusa tőkesúlyán komoly repedések találhatók. A hajót Aucklandben daruzták ki, és ekkor derült ki, hogy 14 napnál rövidebb idő alatt semmiképpen sem tudják a speciális acélból készült kielt pótolni, úgyhogy az akár végső győzelemre is esélyes hajó kiesett a versenyből.
A szaksajtó a verseny után sietett leszögezni (a mindig valamilyen legre vagy rekordra éhes közönséget kiszolgálva persze), hogy az abszolút győztes Wild Oats XI a verseny történetének harmadik legjobb idejét futotta, és hogy „minden idők legnagyobb taktikai csatája” zajlott a győztes és a végül második Skandia között. Utóbbi maxi 2003-ban meg tudta nyerni a versenyt, azóta azonban szinte mindig valamilyen technikai probléma hátráltatta, 2004-ben felborult, tavaly pedig árbocának egy darabja tört le… A Skandia csapata idén láthatóan mindent megtett, hogy a 4 évvel korábbi konstrukciónak számító hajójuk méltó ellenfele legyen a háromszoros győztes Wild Oatsnak, de utóbbi végül ismét legyőzhetetlennek bizonyult.
Sydneyben a rajtra 12 csomós északkeleti szélben került sor. A hajók minden idők legnagyobb nézőhajóflottája (a Sydney-öbölre ezúttal tényleg ki lehetett volna tenni a „megtelt” táblát), és többek közt 12 helikopter zajától kísérve indultak a nyílt tenger felé.
Mindkét maxi tisztán és tökéletes időben rajtolt el, az első bóját, a nyílt tengert jelentő jelet a Wild Oats XI. vette elsőnek a Skandia előtt. A délután folyamán az élen haladó hajók 19-20 csomós sebességről számoltak be a 22 csomós északkeletiben, az új rekord esélye ekkor még elérhetőnek tűnt.

Havariák
Este fél tíz körül a Georgia nevű Farr 53-as vészjelzést adott le, a hajó kormányát vesztette, és komoly mennyiségű vizet eresztett. 11-re a 14 főnyi legénységet szerencsésen kimentette a hozzájuk legközelebb lévő Telcoinabox Merit (mely a mentésért 18 órás időkedvezményt kapott végül), a Georgia azonban elsüllyedt. Az első hat hajó december 27-én hajnalra ért be a Bass-szorosba. A szél itt gyengébb lett, ezért a két nagy maxihoz némileg fel tudtak zárkózni az üldözők ekkor a Black Jack, az ASM Shockwave, az Ichi Ban, a Loki és a Limit and Yendys húsz mérföldön belülre került az élen haladókhoz. Ahogy azonban nekik is legyengült a szél, a két 99 lábas hajó ismét meg tudott lépni. A többes szám használata valóban indokolt Grant Wha-rington Skandiája meglepő módon tudta tartani a lépést Mark Richards újabb maxijával. A Skandia egyértelműen a korrigált idejű győzelemre hajtott, a Wild Oatsnak pedig egy célja volt hogy negyedszer is megnyerje az abszolút versenyt – és közben gyakorlatilag párosversenyt vívtak Tasmania felé közeledve, miközben a szél szépen hízott 28 csomósra, a hajók így időnként elérték a 25 csomós sebességet. A Skandia azonban, amolyan „evés közben jön meg az étvágy” alapon nem a biztos handicap győzelemre hajtott, és néhány szerencsésebb haulzolás és szélforduló-kihasználás után át is vette a vezetést a Wild Oats előtt, amely 900 négyzetméteres spinakkerével eredt a nyomába. A második napon két hajó adta fel a versenyt, az Inner Circle nevű Farr 40-es a generátor meghibásodása, az 50 éves Sanyo Maris 30 csomós szélben bummtörés miatt fordult viszsza.
27-én délután a Skandia mintegy 6 mérfölddel vezetett riválisa előtt. A meteorológiai előrejelzés a Bass-szorosra gyenge szelet jósolt, mely a 40 lábas hajók handicap győzelmét prognosztizálta. A szoros azonban szokás szerint meglepetést okozva friss üzemanyaggal szolgált a térségbe érőknek, így a korrigált idejő képzeletbeli dobogó fokai két TP52-es és egy RaichelPugh 53-as között cserélődtek a második napon.
27-én este a Wild Oats azt jelentette a versenyirodának, hogy 20 csomós sebességgel haladva ütköztek egy 2 méteres cápával. Az állat ráadásul nem tudott a hajó kormányáról leszabadulni az ütközés után, ezért a hajónak meg kellett állnia és hátrafelé vitorlázva el kellett engednie azt. Ekkor a Skandia 1,7 mérfölddel vezetett, de a gyengülő szélben a Wild Oats végül átvette a vezetést, és 1 nap 20 óra 24 perc és 14 másodperc vitorlázás után zsinórban negyedszer is megnyerte a Sydney–Hobartot. Jellemző a Skandia által okozott izgalomra és a verseny szokatlanul éles voltára, hogy a hajón az utolsó 24 órában nem kevesebb mint hatvan vitorlacserét hajtottak végre. A rekordtól ugyan 2 órával elmaradtak, de e tényért kárpótolja a tulajdonost, hogy a Wild Oatsot 2005-ös rekordidejű futása óta egyszer sem verték meg. A Skandia kicsit több mint egy óra hátránnyal ért be a hobarti befutóba, harmadikként egy módosított 70 lábas Volvo, az Ichi Ban futott be, a korrigált idejű versenyt a Quest, egy vadonatúj TP52-es nyerte.

 

phoca_thumb_l_18_3

 

Versenytörténet
Az első versenyt 1945-ben rendezték 9 indulóval, a győztes Raninak 6 nap és 14 óra kellett a célba érkezéshez. Bár a rekord ideje gyorsan zsugorodott, legendás csúcsok sokáig tudtak életben maradni a Kiola 1975-ös idejét például 21 évbe telt megdönteni, és a Morning Glory akkor is csak 29 percet tudott lefaragni az időből. A Wild Oats pedig 2005-ben a Denmark’s Nokia 1999-es idejét adta át a múltnak.
Bár a verseny az ausztrál nyár idején zajlik, a Bass-szoros erős déli szelei és nagy hullámai sokszor hideggé és kegyetlenné tudják tenni a versenyt. A biztonsági előírásokat a tragikus 1999-es verseny után, amikor egy rendkívül erős vihar zúdult a mezőnyre, s amelyben öt hajó elsüllyedt és 6 versenyző életét vesztette, tovább szigorították. 2004-ben is vihar csapott le a mezőnyre, a 116 hajóból csak 54 ért célba, de emberi áldozatot ekkor szerencsére nem követelt a verseny.
A versenyen eddig a legkisebb induló hajó a 27 lábas Klinger volt, 1978-ban. Legtöbbször a MornaKurrewa IV nyert abszolút versenyt, szám szerint hetet. Ausztráliában egy vitorlázó kevés dolgot tart fontosabbnak annál, hogy hányszor állt rajthoz a Sdyney–Hobarton, e tekintetben a csúcstartó a sydneyi Tony Cable, aki 45 versenyen indult el skipperként.

Médiafigyelem
Az ausztrálok imádják a sportot! S nemcsak nézni, hanem űzni is. Melbourne-ben vagy Sydneyben tele a város kerékpározó, futó vagy a parkokban krikettező emberekkel. Decemberben rengeteg a sportrendezvény, hihetetlen a kínálat, és ehhez igazodóan hatalmas a médiaérdeklődés. A krikettért valósággal megőrülnek az emberek, ez ott nemzeti sport, népszerűsége elképesztő és a televíziókban hosszú órákat biztosítanak a közvetítésekre. Ebbe a médiatérbe hatol be a vitorlázás – néhány napra. A Sydney–Hobart iránt a verseny közeledtével egyre nagyobb az érdeklődés. Riportok, esélylatolgatás a legnagyobb csatornákon, a kormányosok itt igazi sztárok. Ausztráliában a vitorlázás a nemzeti önbecsülés elválaszthatatlan része, hiszen az ősök ide hajóval érkeztek a távoli kontinensekről, gyakran drámai körülmények között. A hajózás és a kétszáz éves ausztrál történelem elválaszthatatlanul összetapadt. Ebből az aspektusból érthető meg igazán a vitorlázás beágyazottsága a mindennapokba. És persze Sydney a világ egyik legjobb vitorlázóterülete.
Nehéz szavakkal visszaadni a verseny rajtjának körülményeit. Tízezrek a parton, ezrek a vízen és milliók a képernyők előtt! Egyfajta örömünnep ez, a verseny ideje alatt folyamatosan jelentkeznek a hírcsatornák a legfrissebb információkkal. A verseny győztesei és helyezettjei hosszú riportokban számolnak be élményeikről. A versenyen való részvétel sok vitorlázó számára az álmok netovábbja, mert jó néhány szigorú feltételt kell teljesíteni ahhoz, hogy valaki a rajtlistára kerüljön.

 

phoca_thumb_l_18_4

 

Többszörös csúcstartó
A maxiőrület óta a Sdyney–Hobart abszolút versenyét általában valamelyik rajthoz álló 30 méteres csodagép nyeri, mi több, egyes helyi potentátok kifejezetten e regatta miatt rendelnek meg újabb és újabb 99 lábas hajókat. A Wild Oats XI a verseny történetének egyik legtöbbet nyerő hajója, és az aktuális pályacsúcs birtokosa is 2005-ben 1 nap 18 óra 40 perc alatt tette meg a 630 tengeri mérföldes távot. A 30 méter hosszú ReichelPugh tervezésű karbonnomex maxi 5,4 méter széles és öt és fél méter merülésű, tőkesúlya dönthető. A 2008-as versenyen zsinórban negyedszer is győzni tudott, ezzel új csúcsot állított fel a folyamatos győzelmek sorában eddig a Morna vezetett 1946 és 48 közötti három győzelmével (igaz, a Morna új nevén, Kurrewa IV-ként 1954-ben, 1956-ban, 1957-ben és 1960-ban is nyerni tudott, vezetve ezzel az örökranglistát). A Wild Oats XI, mely Mark Richards hajója, még egy különleges teljesítménnyel büszkélkedhet 2005-ben az 1945-ös győztes hajón kívül az első olyan induló lett, mely egyszerre tudott új csúcsot beállítani, megnyerni az abszolút versenyt, és elhódítani a valódi presztízsgyőzelmet jelentő Tattersail Kupát, amely a korrigált idejű győztes jutalma a Sydney–Hobarton.

 

phoca_thumb_l_18_5

 

 

Képgaléria: