Bár egymáshoz képest nem teljesen látótávolságban, de egységesen Nyugat felé tart a Volvo Ocean Race mezőnye a második, Lisszabonból Fokvárosba tartó szakasz harmadik napján.

Szöveg: Vitorlázás Magazin, Fotó: VOR

„Most kezdődik az igazi verseny” – így jellemezte találóan a Volvo Ocean Race második szakaszát a rajt előtt Xabi Fernandez, a MAPFRE skippere. Bár a spanyol ezt a várható körülményekre és a taktikus hosszú menetre értette, mégis ennek jegyében zajlott már a rajt is.

Ismét úgy viharzott ki a mezőny a lisszaboni kikötő deltájából, mintha mindenki az első mérföldeken szeretné megnyerni a Volvo Ocean Race második szakaszát. A 25 csomó feletti szélben a rajt előtt két nappal tartott kikötői versenyre emlékeztető közelharcban, fej-fej mellett száguldott ki a mezőny az óceánra. Az erős szél sokáig ki is tartott, a Dongfeng péládul 33 csomós csúcssebességet regisztrált a futam második napján.  A látványos száguldás ellenére azonban ez a 7000 mérföldes szakasz sokkal inkább a taktikáról és a navigációról szól, mint sem a tiszta hajósebességekről. Azzal ugyanis, hogy a szervezők kivették a korábbi versenyeken még kötelező fordulópontot Brazília partjainál, lényegében szabaddá vált az útvonalválasztás. Bár Lisszabontól Fokváros szinte pontosan déli irányban van, ez a legrövidebb út mégsem egyértelmű választás, hiszen az Egyenlítő körüli szélcsendben, a Doldrumban rengeteget lehet álldogálni (mint arról korábban a magazinunk hajónapló sorozatában Rotorék is beszámoltak). Ezért a csapatok mindegyike Nyugatnak fordult – de idén már nem azért, mert kötelező lett volna, hanem mert ez látszott a legjobb taktikának. A kérdés csak az volt, hogy ki mikorra időzíti és mennyire élesre szabja a fordulót. Ezért az első néhány napon lényegében semmiféle következtetést nem lehetett levonni a verseny pillanatnyi állásáról a VOR honlapján található nyomjelzéses térképről és az éppen aktuális állásból. Hiszen a távolságokat a céltól visszafelé mérik, miközben a csapatok éppenséggel nem, vagy csak alig közeledtek – annak ellenére, hogy eszeveszett tempóval száguldottak, csak éppenséggel Nyugat felé.

Nem vált egyértelművé az állás a harmadik nappal sem, hiszen először az AkzoNobel, majd a MAPFRE is befordult Délnek, amivel ugyan rövidebbre szabták az utat a továbbra is Nyugat felé tartó többieknél, de azonnal le is lassultak a korábbi 20-24 csomós sebességről 15-17 csomóra.

A csapatok navigátorainak nem csak a szél-előrejelzéseket kell folyamatosan figyelembe venniük a taktika formálásakor, hanem a vetélytársaik döntését is. „Minden lehetőséget igyekszünk a lehető legtovább nyitva tartani magunk számára. Láttuk, hogy a MAPFRE és a Dongfeng is nyugatnak fordult, és nagy volt a kísértés, hogy kövessük a példájukat. Persze mindig a nagyobb képet kell néznünk, hiszen ez egy húsznapos versenyszakasz, de figyelembe kell vennünk azt is, hogy mit csinálnak a többiek. Ez a játék legalább annyira szól a pillanatnyi pozíciónk javításáról, mint az időjáráshoz igazodó navigációról” – mondta Sam Fisher, az első szakaszt megnyerő Vestas navigátora.

Az út első szakasza persze nem volt éppen sétagalopp: 30 csomós északi szelekben négyméteres hullámok között hajózott a mezőny. Mi sem mutatta jobban, hogy mennyire rázós szakasszal indult a verseny, mint a Scallywag hétfői meleg pillanata. A hajót egyszerre kapta oldalba egy erősebb széllükés és szemből egy hatalmas, a fedélzeten átcsapó hullám – majdnem föl is borultak, és senki sem úszta meg szárazon a kokpitban.

„Tudtuk, hogy a második szakasz eleje nagyon kemény lesz. Igyekeztünk fel is készülni erre, hat hónapig gyakoroltuk az erős szeles meneteket, remélem, mindenre felkészültünk” – mondta erről Charles Caudrelier, a Dongfeng vezető skippere.

De nem lehet mindenre felkészülni. A körülmények alaposan megviselték a mezőny tagjait. Erről számolt be Sam Grrrenfield, a Turn the Tide on Plastic legénységének tagja is. „Láttunk egészen őrült dolgokat. Egy hullám majdnem lemosta a fedélzetről Biancát. Olyan erővel csapott át rajtunk, hogy felfúvódott a mentőcsónak is. Folyamatosan annyi víz zúdult rá, hogy nem tudott egyedül kiszabadulni a cockpit sarkából. Annyit kiabáltam, hogy tele ment sóval a szám, és a kezeim még sokáig remegnek, ha végre le is megyek pihenni a kabinba.”

A legénység fizikai állapotát jól jellemezték az első VOR-kán induló Kyle Langford, a Tem Brunel nyilatkozata: „Teljesen készen vagyok.  Alig aludtam valamit eddig. És ez még csak a kezdet, hiszen még csak három napja vagyunk úton.”

Kövesse velünk napról-napra a Volvo Ocean Race eseményeit honlapunkon és Facebook-csatornánkon!