Porto Santo szigetét már messze elhagyva az utolsó fordulót is végrehajtotta a Volvo Ocean Race mezőnye. A hajók immár ráfordultak a Lisszaboni célra. Befutó várhatóan holnap délben.

Vége a taktikázásnak (bár eddig sem láttunk belőle túl sokat), immár egyetlen rohanóverseny van hátra a Volvo Ocean Race mezőnyének az első szakasz végcéljáig. Lisszabonba várhatóan holnap 12 és 15 óra között fut be a mezőny. Csak az a kérdés, hogy milyen sorrendben. Az élen hajózó Vestas 11th Hour Racing pozícióját ugyan senki sem veszélyezteti, a dán-amerikai csapat a ma háromórás helyzetjelentés szerint 26,6 mérfölddel vezet a második helyen haladó MAPFRE előtt. A spanyolok ugyan lefaragtak 6,4 mérföldet a hátrányukból, de még így jelentős a lemaradásuk. A harmadik továbbra is az AkzoNobel, amelynek az elmúlt néhány órában sikerült kicsit leszakítania az elmúlt 24 órában nagyot hajrázó Dongfenget. A reggeli órákban még csak egyetlen mérföld választotta el őket egymástól, de mostanra 3 mérföldre nőtt a távolság. Fordult a kocka a sereghajtók között is: a Turn the Tide on Plastic visszaelőzte a Team Brunelt.

Az első és a második hely tehát már nagyjából eldőlt, az utolsó. várhatóan gyengeszeles szakaszon már aligha bukhatnak olyan sokat az élen állók, hogy a többiek beérjék őket. De a dobogó alsó fokáért még megy a verseny, akárcsak az 5-7 hely között is simán fordulhat még a helyzet.