Ismét a cél előtti utolsó mérföldeken múlott a győzelem a VOR kilencedik szakaszának végén – ezúttal azonban  sárgák örülhettek.

Szöveg: Vitorlázás Magazin, Fotó: VOR

Alig több, mint két hét telt el azóta, hogy pár száz méterrel a newporti célvonal előtt kikaptak a MAPFRÉ-tól, most fordítva került hasonló helyzetbe a sárga holland csapat. A kilencedik szakasz végcélja előtt néhány mérfölddel előzték meg Simeon Tienpont szintén holland csapatát, az AkzoNobelt, és alig négy perccel előttük futottak győztesként célba.

„Az eredeti célunk az volt, hogy a két leggyorsabb hajó, a MAPFRE és a Dongfeng előtt végezzünk – és ez sikerült is. Nagyszerű csatát vívtunk az AkzoNobellel, ők is remekül mentek ezen a nagyon gyors szakaszon, gratulálunk nekik” – udvarolta körül a befutó utáni nyilatkozatában Bouwe Bekking, a Brunel skippere fő vetélytársukat. Az elemi udvariasság mellett alighanem valódi empátia beszélt belőle, hiszen az előző szakaszon Bekking csapata átérezte, milyen a cél előtt veszíteni.

Azért az AkzoNobelnél sem lógatták nagyon az orrukat, hiszen a csapat neve így is bekerült a Volvo Ocean Race nagykönyvébe a kilencedik szakasz során felállított rekordjukkal: 602 mérföldet tettek meg 24 óra alatt. Ezzel leverték a 70 lábas Ericcson 4 2008-as eredményét.

A harmadik helyen a Dongfeng futott be – és az eredmény győzelemmel ért fel számukra, hiszen a dupla pontos szakaszon így 10 egységet kaszálva megelőzték az összetett tabellán az eddigi éllovast, az ezúttal csak az ötödik helyen célba érő MAPFRÉ-t. Igaz, csak egyetlen ponttal.

Az élboly állása a kilencedik szakasz után rendkívül szorossá vált, hiszen a Dongfeng 60, a MAPFRE 59, a Brunel pedig 57 pontot szerzett. Vagyis a két utolsó, rövid európai szakaszon még bármi megtörténhet.