Jó 200 mérföldes hátrányt gyűjtött össze a VOR összesített tabelláján élen álló MAPFRE csapat a verseny hetedik szakaszának tizenegyedik napján, mert kénytelenek voltak szerelni egy kicsit a vízen.

Szöveg: Vitorlázás Magazin, Fotó: VOR

Eddig úgy tűnt: ha fúj, ha nem, a spanyol csapat valahogy mindig remek szélben hasít a Volvo Ocean Race-en. Nem csak azért, mert meglehetősen magabiztosan álltak a sorozat élén a második versenytől kezdve, hanem azért is, mert úgy tűnt: ők szinte golyóállók, hiszen rajtuk kívül szinte minden csapat küzdött már kisebb-nagyobb műszaki hibákkal. Csak a piros hajó tűnt sebehetetlennek – a hetedik versenyszakasz tizenegyedeik napjáig. Akkor azonban ki kellett állniuk egy időre, hogy rendbe hozzák az árbocukat. Ezzel a 3-4 helyről az utolsó előttire estek vissza.

„Már a szakasz második napjától gondjaink voltak. A nagyvitorla felhúzó rendszere szorult, majd el is tört. De ezen eleinte még úrrá tudtunk lenni, kötelekkel és gyorskötözőkkel rögzítve a vitorlát. De Cape Horn magasságában kicsit túlfeszítettük a vásznat, és a vitorla felső harmad elszabadult” – számolt be a történtekről Xabi Fernandez, a csapat skippere.

A csapat kénytelen volt egy időre kiállni a versenyből és a parti csapat segítségét kérni a javításhoz. Végül 13 órás megfeszített munkával sikerült leszedni a vitorlát, kipiszkálni a felhúzókocsikat, kicserélni mindegyiket és felszerelni az új felhúzó rendszert.

A spanyolok a hatodik helyen, a mezőnyt vezető Brunel mögött 260 mérföldes hátránnyal vetették újra versenybe magukat. Bár láttunk már tőlük korábban fantasztikus sprinteket, azért az most elég valószínűtlennek tűnik, hogy a dupla pontos hetedik szakasz céljáig, a brazíliai Itajaiig hátralévő 1850 mérföldön be tudnák hozni az élmezőnyt. Így a piros hajón alighanem leginkább azért imádkoznak, hogy fő riválisukat, a második helyen haladó Dongfenget előzze meg a szorosan a nyomában lihegő Vestas és az AkzoNobel előzze meg a célig – hiszen így kevesebb pontot szerezhetnek a kínaiak.