Újraindulhat a két éve megfeneklett Titanic II projekt. Az ausztrál milliárdos, Clive Palmer négy éve vágott bele a vállalkozásba, majd két évre jegelték a terveket. A gyártás Kínába helyezéséről nemrégiben írták alá a megállapodást. (Vitorlázás Magazin 2016/6)

Szöveg: Vizinger Géza

Ugyan, ki ne ismerné a kor legnagyobbjának és leggyorsabbjának szánt luxushajójának tragikus történetét? Az elsüllyeszthetetlennek beharangozott Titanic első útján mégis elsüllyedt, miután egy jégheggyel ütközött. A hajó másolatának építtetője, Clive Palmer ausztrál milliárdos szerint azonban hasonló tragédia nem következhet be a Titanic II-vel. Már csak azért sem, mert azon biztosan elég mentőcsónak lesz.

105 évvel ezelőtt, éppen ezen a napon történt a tragédia

A legújabb tervek szerint 2019-ben szolgálatba álló hajó kicsit nagyobb lesz, mint az elődje, és több utast tud majd szállítani, de nem lesz gyorsabb. A korszerű változat belsejében sokkal több hely jut majd az utasoknak, hiszen az eredeti luxushajóval ellentétben a replikának nem kell a kazánok táplálásához szükséges rengeteg szenet szállítania. (Az 1911-ben épült gőzös napi 600 tonnányi szilárd fűtőanyagot igényelt, modern utódja mindössze 1200 tonna gázolajjal kel majd útra.) A férőhelyek száma azért csupán 11 százalékkal bővül, mert az elmúlt több mint száz év alatt sokat változtak az utazói igények: immár nem lehetne a harmadosztályú utasokat sem közös légtérben, függőágyakon elhelyezni. Már persze, ha a Titanic II lehetnének harmadosztályú utasok. De ez nem túl valószínű, hiszen a legolcsóbb jegy tervezett ára 100 000 dollár körül lesz – míg a legdrágább kevés híján egymilliót kóstál majd.

A Titanic csak a maga korában számított hatalmasnak – a hajó szinte eltörpül egy mai utasszállító (QEII) mellett

Az új Titanic 56 ezer tonnás vízkiszorítású lesz, jó tízezerrel nagyobb, mint az eredeti. Tervezését a finn Deltamarin végzi. A munkába történészeket is bevonnak, annak érekében, hogy a hajó minden részletében a lehető legnagyobb mértékben hasonlítson az eredetire. Gyártását eredetileg egy belfasti üzemre bízták volna, de a projekt 2013-ban bekövetkezett szüneteltetése után a költségek csökkentése érdekében egy kínai üzemmel állapodtak meg.

Érdekességek a Titanicról

269 méter hosszú volt a világ (akkori) legnagyobb luxushajója

600 tonna szenet égettek el átlagosan naponta a hajó kazánjait táplálva

100 tonna hamut ürítettek minden nap a tengerbe

1 saját újság is megjelent a hajón az utasok tájékoztatására

8000 szivart vitt magával a hajó az első útjára az első osztály utasai számára

885 ember szolgált a hajón – köztük mindössze 23 nő

100 000 ember nézte a hajó vízrebocsátását

246 ember sérült meg és ketten meg is haltak a hajó építése során

16 mentőcsónak állt mindössze az utasok rendelkezésére – ez csupán 1178 ember számára volt elegendő, vagyis csak minden harmadik menekülőnek jutott rajtuk hely

37 másodperc – ennyi idő telt el a Grönlandról levált 10 méter magas jéghegy észlelése és az ütközés között. A jéghegyet észlelő matróz túlélte a szerencsétlenséget és figyelőtisztként szolgált még a második világháborúban. Sírjára 2012-ben egy szemüveget helyeztek azzal a felirattal: „bocsánat a 100 évnyi késésért”.

-2 C-os volt a tenger vize, amelyben az áldozatok megpróbáltak felszínen maradni

26 nászutas pár utazott a Titanicon

40 ezer ember fogadta a túlélőkkel érkező RMS Carpathiát New York kikötőjében

1985-ben találták meg a hajó roncsait

2 milliárd dolláros bevételt hozott az 1998-as Titanic című film a készítőinek