Olimpiai mezőnyben küzdöttek a Vadnai- és Gyapjas testvérek október közepén Japán, az éppen 999 nap múlva kezdődő tokiói ötkarikás játékok leendő helyszínén. Néhány ígéretes csillanás és tisztes helytállás jellemezte a teljesítményüket.

Sűrű japán turnén vettek részt ősszel élsportolóink, hiszen nem sokkal a Világkupa után, október második felében rendezték meg Japánban az Enoshima Olympic Week 2017-et a 2020-as Olimpiai vitorlás versenyek majdani helyszínén. A versenyen ott volt az a három magyar egység, amely részt vett a Gamagoriban rendezett Világkupán. Vagyis Laser Standard osztályban Vadnai Benjamin és Vadnai Jonatán, illetve 470-esben Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor kettőse.

A mezőny természetesen nagyon erős volt, hiszen a Világkupáról mindenki átment Enoshimába és hozzájuk csatlakozott még néhány hajó. Így Laser Standarben ötvennégyen, 470-esben pedig harmincan indultak

A magyar srácok hosszú utazásaik és versenysorozatuk végén (Vadnaiék a negyedik nagy versenyüket nyomták zsinórban, tulajdonképpen pihenés nélkül, de Gyapjasék is komoly világjárás végére érkeztek) meglehetősen fáradtak voltak, ami az eredményeiken is látszott. De bármilyen fárasztó kör végén is jártak, minden az enoshimai vízen megtett méterük nagyon hasznos a jövőben, különösen 2020-ban az Olimpián, ahol négyük közül hárman bizonyára ott lesznek a magyar olimpikonok között.

470-esben Gyapjas Balázs és Zsombor a két nap alatt lebonyolított hat futam alapján 17. helyen végeztek. Mentek egy kitűnő 5-et a harmadik futamban, míg a többin a jelenlegi papírforma körül ingadoznak.

Az utolsó futamon a Vadnai testvérek egy remek menettel tették maguknak szép emlékké a háromnapos versenyt: Vadnai Benjamin negyedik, Jonatán pedig a hatodik helyen ért célba az 54 hajós mezőnyben. Ezzel Benji a 24. helyen végzett, míg Joni egy ponttal és egy hellyel végzett bátyja előtt, vagyis 23. lett. Mivel tulajdonképpen a Világkupa mezőnyben vitorláztak, ez kitűnő eredmény, jó szájízt adó befejezéssel.