A hétvégi borongós-változékony, többnyire szélcsendes idő ellenére az idén is remekül sikerült a Nemzeti Regatta: a résztvevők és a rendezvényre kilátogató érdeklődök remekül érezték magukat. És két nem balatoni település is dobogós lett…

Mit sem rontott a borongós idő a III. Nemzeti Regattán résztvevő települések csapatainak hangulatán – tapasztaltuk meg a helyszínen a hétvégén. A siófoki kikötő melletti terület a szürke időben is jókedvben úszott: a színpadon egymást váltották a pörgős programok, a települések utcáiban pedig elképesztő finomságok készültek. És a sárkányhajó-versenyek résztvevői sem panaszkodtak azért, mert nem 35 fokos kánikulában kellett evezniük. Csupán egyetlen összetevő hiányzott ahhoz, hogy szuperlatívuszokban jellemezhető rendezvényről számolhassunk be: a vitorlásversenyekhez olyannyira nélkülözhetetlen jó szél. De erről igazán nem a rendezők és a résztvevők tehettek.

A Balatoni Hajózási Zrt. a társszervezők közreműködésével és a támogatók jóvoltából harmadik alkalommal rendezte meg Siófokon a Nemzeti Regattát – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. A hajóállomás és környéke teljesen benépesült a hétvégén. Magyarország 50 települése képviseltette magát, és hozta magával gazdasági, turisztikai, közéleti vezetőit, művészeit és persze népes szurkoló táborát. A várossá válásának 50. évfordulóját idén ünneplő Siófok olyan településeket látott színvonalasan vendégül, amelyek több mint 70 százaléka nem a Balaton partjáról érkezett. Teljesült a szervezők célja, hogy a vitorlássportot, a Balatont és a víz szeretetét közelebb hozzák az ország más tájain élők számára is. A teltházas fesztiválon a sátorpavilonok segítségével az egész ország bejárható vált, a kilátogatók megismerkedhettek a résztvevő települések látnivalóival, programkínálatával és ízvilágával is.

A kétnapos esemény alapját az az amatőr vitorlásverseny adta, amelynek keretében a települések által kiállított 7 fős legénységek egy profi kormányossal kiegészülve szálltak vízre a szervezők által biztosított egyforma vitorlásokkal. A csapatokat nem feltétlenül profi vitorlázók alkották, több település is a számára valamilyen szempontból ismert közéleti személyt ültetett inkább a hajóra. Nem volt hiány hírességekből, találkozhattunk többek között a gyorskorcsolya olimpiai bajnok Liu testvérekkel, Gergely Istvánnal, illetve Vári Attilával szintén olimpiai bajnok vízilabdázókkal, Kozma Dominik világbajnoki bronzérmes úszóval, labdarúgókkal, de a sportolók mellett színművészekkel, zenészekkel, televíziós műsorvezetőkkel, várkapitánnyal, vagy éppen az adott település lelkészével.

Szombaton 3 – a partról, nézőhajóról és óriás kivetítőről is egyaránt jól követhető – vitorlás előfutam zajlott 50 településsel, és eldőlt, hogy melyik 24 csapat jutott a másnapi negyeddöntőkbe. Már az előfutamok során eldőlt, hogy címvédés idén nem lesz, mivel a tavalyi győztes Alsóörs csapatát korai rajt miatt kizárták. Balatonboglár a tavalyi végső második helyezett szintén kiesett, mivel saját előfutamában csak az 5. helyet szerezte meg. A szervezők örömmel állapították meg, hogy a továbbjutó 24 csapat kétharmada (16 település) nem a Balaton partjáról érkezett.

Vasárnap délelőtt két 12 csapatos negyeddöntővel folytatódott a verseny. A korábbi évek dobogósai közül Csopak teljesített a legjobban, míg a 2016-os végső győztes siófoki csapatnak a negyeddöntőből már nem sikerült kivívni a továbbjutást. Ekkor derült ki, hogy 2018-ban egészen biztosan új győztese lesz a Nemzeti Regattának. Az időjárás végül mindenkit megtréfált, mivel teljes szélcsend uralkodott a siófoki kikötő előtti vízfelületen. Így a szervezők minden igyekezete ellenére sem az elődöntőt, sem a döntőt nem lehetett már lebonyolítani a szélmentes hőségben. A Magyar Vitorlás Szövetség így a vitorlásversenyeknél alkalmazott pontszámítási rendszer alapján hirdette ki a dobogós csapatokat. Az összes sikeresen lebonyolított futamban elért eredmények alapján született meg a végső sorrend.

A települések vitorlásversenyének eredménye:

  1. helyezett:     Balatonkenese
  2. helyezett:     Gyöngyös
  3. helyezett:     Harkány

A szervezők különdíjjal jutalmazták Paks városát, mivel csupa hölgy alkotta a vitorláscsapatot. Füzér település szintén különdíjat kapott, a legtávolabbról érkező csapat a Holovits György „Gyúró” Emlékdíjat vehette át. A közelmúltban elhunyt névadó sokszoros magyar bajnok vitorlázó az I. Nemzeti Regatta védnöke volt.

A vasárnapi ünnepélyes eredményhirdetésen az oklevelek, érmek, kupák és ajándékcsomagok mellett a BAHART a támogatók jóvoltából 300.000 – 200.000 – 150.000 Ft értékű hajóbérlési lehetőséget, valamint 500.000 – 300.000 – 200.000 Ft értékű településmarketingre fordítható keretet ajánlott fel a vitorlásverseny dobogós csapatainak. A Nemzeti Regatta nevű motoroshajó a 2019. évi hajózási szezonban a győztes település nevét viseli, így tehát Nemzeti Regatta – 2018 Balatonkenese néven szeli majd a habokat a Balatonon.

Idén már 20 település indult a sárkányhajó versenyen a 10 fős legénységgel a Sió csatornán lebonyolított kétnapos megmérettetésen. Szombaton a selejtező körre került sor a rövidtávú, de komoly erőpróbát jelentő futamokkal, melyek komoly közönségsikert arattak a Krúdy sétányon. A szombati záráskor 12 lelkes településtől búcsút vettek a szurkolók, mivel a vasárnapi folytatásra már csak 11 csapat vívhatta ki a továbbjutást jelentő eredményt. Az elődöntőkből ezt követően 6 csapat került a középdöntő körbe. Ezt követték a már valóban komoly téttel bíró elődöntő futamok, ahol a nyertesek a döntőbe kerültek, a vesztesek a bronzéremért küzdhettek meg. Ezt a számot Paks csapata nyerte Balatonfüred és Orrfű gárdája előtt.

Az ingyenesen látogatható családi fesztivál kiváló alkalmat jelentett a településeknek arra is, hogy a Balatonra irányuló reflektorfényben saját turisztikai, idegenforgalmi látnivalóikat, programjaikat, rendezvényeiket bemutassák a kilátogató nagyközönségnek. A szervezők pedig gondoskodtak arról, hogy ezt a településmarketinges feladatot mindenki komolyan vegye. Mind a sátorpavilonokban, mind pedig a nagyszínpadon történő bemutatkozást zsűritagok pontozták, ezáltal találtak gazdára a kupák, érmek, oklevelek és értékes díjak.

A vasárnap délutáni eredményhirdetésen adták át a Nemzeti Regatta Fődíját is, melyet a szervezők annak a csapatnak ítéltek oda, amely a legtöbb versenyszámban indult el és ért el kiváló eredményeket. A fődíjat végül, a tavalyi elsőséget megvédve ismét Baja települése vehette át.