A szombatra tervezett két futamot az eddigi könnyebb szelek után erősebb, 14-18 csomós szelekben futották, de a nap végére helyenként komoly kihagyások is voltak a szélben. 

Az eddigi gyengébb szelek után szombaton az előző este betört front nyomán göröngyösebb – azaz a nagyobb szél miatt hullámosabb – pályákon kezdték a napot a Nagyhajós Bajnokság mezőnyei – számolt be róla a hunsail.hu. Az aznapi első – sorrendben a 7. – futam pályájának tűzése során 14-16 csomós alapszelet mértek a rendezők, mind a négy pályán combosabb északiban rajtoltak el a hajók. Az Alfa pályán 21 csomós nyomásokat is mértek, “mozgalmas futamokat zártunk” – kommentált Sipos Péter, a bajnokság főrendezője.

A helyenként fetrengésekkel, elszabadult bőszeles vitorlákkal tarkított futamok mindennek ellenére különösebb nehézségek nélkül futottak, sőt, a versenyzőknek – főleg a 8. futamban – időnként jelentősebb kihagyásokkal is meg kellett küzdeniük. “A végére már 10 csomó környékére esett vissza a szélerő, és 30 fokos lengések is voltak az északiban” – mondta egy 25-ös jolle kormányosa a futamokat követően.

A versenyző 13 mezőny közül négyben állnak igazán szorosan az első helyeken: a Sudár Regatta és az Elliott-770 osztályokban két ponton belül áll az első három helyezett, míg a Sudár Sportnál az első kettő. A Scholtz 22-eseknél pedig az első két egység pontazonossággal vezeti a mezőnyt.

A 30-as schaerenkreutzerek mezőnyében az olimpikonok egysége, a Regulus újabb két futamot nyert, így tovább növelték előnyüket, ami nyolc futam után 5 pontra nőtt. Nem ők vezetnek egyébként a legnagyobb különbséggel, a Regina mezőnyben az Amitié előnye 11 pont, a 11m onedesig osztályban pedig a norvég Watergate 10 pont különbséggel áll az élen.

A tervek szerint vasárnap két futammal zárul a 2018-as nagyhajós Bajnokság.