A túl erősnek bizonyuló – 30 csomó körüli – szél miatt vasárnap nem tartottak futamot egyik pályán sem a Nagyhajós Bajnokságon, így a szombat esti sorrendek egyben a bajnokság végeredményei is lettek.

Változatos szélben négy pályán futották 13 nagyhajós osztály idei bajnokságát, a csütörtökön kezdődött versenyen 109 egység mintegy 500 vitorlázója szállt vízre a bajnoki címekért – számolt be róla a hunsail.hu. A Balatonfüred-Alsóörs-Siófok-Zamárdi-Tihany vízterületen, pályánként 3-3, iiletve 4 osztály versenyzett. A legnépesebb a Sudár Regatta osztály 12 indulóval és a 11m One Design 11-gyel, de utóbbi mezőnyben vízre száll két norvég és egy svéd hajó is.

“Minden szempontból izgalmas és sikeres bajnokságot zártunk, változatos szelekben korrekt versenyeket futott a több mint száz hajó. Mind a négy pályán kiélezett, de sportszerű, küzdelmek folytak, a résztvevők részéről is pozitív visszajelzéseket kaptunk a rendezésről. Tíz futamból nyolc megrendezése bátran nevezhető sikerprojektnek, az összesen letárgyalt nyolc óvás pedig kiemelkedően korrekt versenyzésre utal” – értékelte a bajnokságot Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára. A főtitkár – aki maga is versenyzőként vett részt a bajnokságon –  a szezon további részére is jó szelet kívánt minden vitorlázónak.

A Bravo pályán négy és fél olimpia is jelen volt: a 30-as cirkálók (schaerenkreutzerek) mezőnyében a Regulust kormányzó Ian Ainslie – ő három olimpiát jegyez (Barcelona 1992, Atlanta 1996 és Sydney 2000) – mellett Érdi Mári is tagja volt a háromtagú csapatnak – ő egyelőre másfélnél tart, azaz egy részvétellel (Rio 2016) és egy megszerzett kvótával (Tokió 2020) rendelkezik. Ez meg is látszott az összetett eredményen: egységük az összesen lefutott nyolc futamból hetet megnyert és egy második helyet futott, ezzel meggyőzően nyertek a Mágia és az Aurora Group Team (Kékmadár) előtt.

A verseny első két napján frissnek – csütörtökön 8-10, pénteken 9-12 csomóval – induló, de könnyebb keleti-északkeleti szélben a rendezők mindkét napot kimaxolták: a mezőnyök 3-3 futamot, teljesítettek, így a bajnokság már pénteken délutánra minden osztályban érvényes volt. A szél mindkét napon enyhén balra fordult, így a kezdeti 60 fokról fokozatosan 40 fokra igazítottak a krajctengelyeket a pályafelelősök. A futamok végére általában legyengült, – helyenként 4 csomó körülire is -, de mindkét napon csak 1-1 futamot kellett rövidítve befuttatni. A péntekre a pályákon emelkedett az adrenalinszintje is, amíg az óvási bizottságnak az első napon kettő, a második már öt beadott óvást kellett letárgyalnia.

Szombatra és vasárnapra 2-2 futamot tervezett a bajnokság főrendezője, Sipos Péter annak ismeretében, hogy az időjárási forgatókönyv az országot elérő front miatt várhatóan más lesz, mint az első két versenynapon. Szombaton a pályát kitűző rendezők már bő félórával a rajt előtt 16 csomós alapszélről számoltak be, az előrejelzések pedig délutánra ennél is erősebb szeleket mutattak akár 20 csomó feletti lökésekkel.

A szombatra tervezett két futamot az eddigi könnyebb szelek után aztán valóban erősebb, 14-18 csomós szelekben futották, de a nap végére helyenként komoly gyengülésekkel is “meg kellett küzdeniük” a hajóknak. Az Alfa pályán 21 csomós nyomásokat is mértek, “mozgalmas futamokat zártunk” – kommentált a bajnokság főrendezője. A helyenként fetrengésekkel, elszabadult bőszeles vitorlákkal tarkított futamok mindennek ellenére különösebb nehézségek nélkül futottak. “A végére már 10 csomó környékére esett vissza a szélerő, és 30 fokos lengések is voltak az északiban” – mondta egy 25-ös jolle kormányosa a futamokat követően.

A verseny utolsó napjára, vasárnapra aztán tényleg beütött a “háromnapos északi”, a rendezőség már reggel a parton halasztást rendelt el, majd a versenyterületen szelet mérő hajóból 30 csomó körüli szélről számoltak be. Így – figyelembe véve, hogy az előrejelzések sem nagyon mutattak enyhülést – viszonylag hamar megszületett a döntés: aznap nem lesz futam, a szombati versenyek után kialakult sorrendek végeredménynek tekinthetőek.

A versenyző 13 mezőny közül négyben dőlt el igazán szorosan a bajnoki cím: a Sudár Regatta és az Elliott-770 osztályokban két ponton belül állt az első három helyezett, míg a Sudár Sportnál az első kettő. A Scholtz 22-eseknél pedig az első két egység pontazonossággal vezette a mezőnyt.

A legnagyobb különbséggel, a Regina mezőnyben az Amitié lett bajnok, előnye 11 pont lett, a 11m One Design osztályban pedig a nyíilt versenyt a norvég Watergate 10 pont különbséggel zárt az élen – egy második helytől eltekintve minden futamot megnyertek. Érdekesség, hogy ebben az osztályban a második helyet is norvég egység hozta el, a legjobb magyar a harmadik helyen végzett Obsession lett, így a magyar bajnoki címet ők nyerték.

A részletes eredményeket itt lehet nézni.

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotók: Szántó Áron / Magyar Vitorlás Szövetség