Szerdán kezdődött a Balatonfüredi Yacht Clubban (BYC) a Rooster Laser-420 Open Hungarian National Championships and Trophy, azaz a Laser és 420 osztályok bajnoksága. A versenyre összesen 96 egység nevezett.

Az első versenynapon délelőtt 10 órakor ment ki a vízre a mezőny, a pályaterületre érve az átlagszél 10 csomó körül volt, azonban a helyi viszonyokat ismerve a versenyrendezőség számított a gyengülésre.

A BYC hunsail.hu-nak elküldött beszámolója szerint a narancs lobogó felhúzásáig az átlagszél 7-8 csomóra esett vissza. “Az összes rajt rendben, fegyelmezetten zajlott, mindössze két korai rajtos hajó volt, ami kiemelkedően jó arány. Az utolsó osztály rajtjára világos lett, hogy rövidíteni kell a pályaszakaszokat. A szélviszonyok folyamatos gyengülése mellett a rövidített pályán hosszú, de korrekt futamokat vitorláztak a versenyzők” – áll az összefogalóban.

A csütörtökön parti halasztással indult, a mezőny bizakodva várja a szelet.