Érdi Mári után a Vadnai testvérek beszéltek a tavalyi élményeikről és a kihívásokról. A Hunsail.hu-nak elárulták többek között, hogy mire a legbüszkébbek, szó volt egy nem mindennapi versenyről, valamint Tokióról is. 

Mi volt 2017-ben a legnagyobb, legemlékezetesebb vitorlázással, versenyekkel kapcsolatot eredményed, emléked?

Vadnai Benjamin: Legemlékezetesebb a világbajnokság volt, ahol 17-ik helyen végeztem. Ez a felnőtt mezőnyben az eddigi legjobb eredményem és külön öröm, hogy ilyet Laserben magyar induló még nem ért el világbajnokságon.

Vadnai Jonatán: Eredményeim közül az barcelonai felnőtt Európa-bajnokságra vagyok a legbüszkébb, ott 14-ik lettem. Élményként pedig a franciaországi U21-es Európa-bajnokság legvégét emelném ki, amikor hárman pontegyenlőségben vágtunk neki az utolsó futamnak az első helyért. Az nem mindennapi küzdelem volt.

Mi volt a legnehezebb vitorlázás szempontjából 2017-ben?

Vadnai Benjamin: A legnehezebb feladat az évben, hogy végig tudjam csinálni a programot és sikeresen tudjak szerepelni az egyetem mellett. Sok odafigyelést igényel, hogy a sok utazás ellenére minden vizsgám és egyéb kötelezettségem időben és megfelelően teljesítsem.

Vadnai Jonatán: Az U21-es világbajnokságon történt. Pontegyenlőségben voltam az utolsó futam előtt az elsővel, de nem rendeztek több futamot tehát maradtam második. Örültem volna ha ismét egy olyat küzdünk, mint a már említett U21-es Eb-n, hátha másképp alakult volna az eredmény.

Mik a legfontosabb célkitűzéseid 2018-ra?

Vadnai Benjamin: Mint minden olimpiára készülő vitorlázónak a 2018 legfontosabb célkitűzése, hogy kvalifikációt szerezzek a Dániában rendezendő világbajnokságon. Emellett szeretném látni magamon, hogy továbbra is fejlődők. Tehát azt, hogy a 2018-as évre is úgy tudjak visszatekinteni, mint a 17-esre teszem.

Vadnai Jonatán: Szeretnék tovább mászni a világranglistán, illetve kvótát futni a tokiói olimpiára.

A Vadnai testvérek egyébként karácsoykor sem pihentek: a horvátországi Splitben készültek a januári Világkupára, amely az első rangos verseny lesz 2018-ban. A felkészülésről a Rádió1-nek Vadnai Benjamin azt mondta: „Nagyon fontos időszak előtt állunk. A 2018-as évben több fontos versenyen is indulunk a testvéremmel, Jonatánnal. A jövő évi világbajnokságon már az olimpiai kvóta a tét. Ezen a vébén jó lenne megcsípni egy olimpiai indulási jogot Magyarországnak”

2017-ben Vadnai Jonatán és Vadnai Benjamin felkészülését 32 millió forint értékű eszközbeszerzéssel (4 darab Laser standard teljes felszereléssel, egy Bravo 6.0 motoros, kisbusz és kondicionáló eszközök), emellett 16 millió forinttal és a Gerevich ösztöndíjból havi 160 ezer forinttal támogatta a Magyar Vitorlás Szövetség.