A hagyományokhoz híven, idén is augusztus második hétvégéjén kerül sor a Füred One Design Tropy Kupára a 150 éves jubileumát ünneplő Balatonfüredi Yacht Club rendezésében.

Fotó: Szabó Leonárd

A verseny kiváló lehetőséget nyújt a nagyhajós osztályok számára a közeljövőben megkezdődő országos bajnokságokra való felkészülésre. Az augusztus 12-13-án megrendezésre kerülő nagyhajós pályaversenyen 11 hajóosztály, nevezetesen a 8mOD, 11mOD, Asso99, Elliott770, J/24, Melges24, Nautic, Nautic 330, Scholtz22, Sudár Regatta, X-35 osztályok képviselőit várjuk a Balatonfüred előtti vízterületen kitűzött két up-and-down pályára.

A résztvevők száma évről-évre növekszik: tavaly 10 hajóosztály 85 egysége, több mint 350 fővel a fedélzeten teljesítették a két napos versenyt. Reméljük, az idei jubileumi évben még ennél is több lelkes vitorlázót üdvözölhetünk versenyünkön.

A verseny szakmai lebonyolítását Bodnár Judit versenyvezető végzi, míg a zsűri csapatot Böröcz Bence nemzetközi bírónk fogja vezetni.

Nevezni a VIHAR rendszeren keresztül 2017. augusztus 10. 23:59-ig lehetséges, valamint a helyszíni nevezés során, a Balatonfüredi Yacht Club (8230 Balatonfüred, Zákonyi Ferenc utca 2.) klubszobájában működő helyszíni versenyirodán lehet, 2017. augusztus 11-én 18:00-21:00 óra között és 2017. augusztus 12-én 7:30-8:00 óra között.

Az osztályok I-III. helyezettjei a BYC150 egyedi jubileumi érmei, trófeái és egyéb díjai mellett további tárgyi jutalmakban is részesülnek – többek között a SLAM Hungary Kft. által felajánlott értékes ruházati termékekkel, a balatonudvari Balatongolf által felajánlott golfoktatással, valamint a tihanyi KOGART Kiállítások által biztosított Egry József Balatonja c. kiállításra szóló jegyekkel lesznek gazdagabbak.