Az ország legnagyobb vízi hajókiállítását rendezik szeptember 8. és 10. között a Kenese Marina Port kikötőben. A seregszemlén a hazai hajós piac minden jelentős képviselője jelen lesz – félszáz hajó parton és vizen, ruházat kiegészítők és minden, ami a hajós élethez kapcsolódik.

A legújabb hajók premierjei mellett a tradíció is jelen lesz a Vitorlázás Magazin médiatámogatásával megrendezett idei Balaton Boat Show-n; a kiállítás látogatóival közösen ünnepli 90. születésnapját a Balaton egyik legendás hajója, az 1927-ben épített, Pálinkás Csaba hajóépítő mester által felújított, Lady névre hallgató fa klasszikus, amelyet testközelből is megtekinthetnek az érdeklődők.

Minden délután érdekes és közérthető hajós beszélgetések, kávé és fahéjas csiga várja a hallgatóságot a Vitorlázás magazinnal szervezett Volvo Kávészünet keretében. A legszerencsésebb látogatók a kiállítás nyereményjátékán wellness hétvégét nyernek a Hotel Marina Port 4 csillagos szállodába.

A Balaton egyik legexkluzívabb kikötőjében, a Kenese Marina-Portban rendezett eseményen az ismert hazai és nemzetközi vitorlás, motoros és elektromos hajó márkák mellett a hajózáshoz szükséges kiegészítők, ruhák, cipők, valamint ékszerek is helyet kapnak a kínálatban. A rendezvény kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a hajózás iránt érdeklődők, hajóvásárláson gondolkodók személyesen is megismerkedjenek a forgalmazókkal, kiválasszák az igényeiknek megfelelő járművet, lehetőség szerint ki is próbálják azokat. Nem elhanyagolandó szempont az sem, hogy az őszi seregszemlével egy időben tudják a gyártók a legkedvezőbb feltételeket kínálni a következő szezonra megrendelt hajókra, de a kiegészítőket, ruházatot forgalmazók is ekkor indítják el őszi akcióikat.

A Vitorlázás magazinnal közös szervezésben folytatódik a tavaly sikerrel indult hajós beszélgetés, a Volvo Kávészünet, melynek keretében délutánonként, a bárteraszon, szakemberek, ismert vitorlázók beszélgetnek hajózásról, tapasztalatokról, tanácsokról, könnyed stílusban, közérthetően, a hallgatóságnak pedig a beszélgetések mellé kávét és svéd fahéjas csigát kínál a vendéglátó Volvo Autó Hungária.

Kiemelt látványossága lesz az idei események a „Cirkálóktól a Katamaránokig: legendák a Kékszalagon” című fotókiállítás, amely a Magyar Vitorlás Szövetség, az Erste World és Kollmann András fotós közös kiállítása. A tárlaton a Kékszalag legendás hajói, a legmodernebb katamaránok és a hajók kormányosai mutatkoznak be, nem mindennapi fotókon keresztül.

A látogatók részt vehetnek egy nyereményjátékban is, amelynek fődíja egy wellness hétvége a Hotel Marina Port 4 csillagos szállodába, de emellett UVEX, Suzuki és Constantin Nautics ajándékok, Vitorlázás Magazin előfizetések is gazdára találnak. A kérdések elérhetőek majd a jegyértékesítő ponton, vagy megválaszolhatják online a helyszínen letölthető Proxity alkalmazáson keresztül.

További információk:

www.balatonboatshow.hu

www.facebook.com/balatonboatshow