Évek óta a Szüreti Regattán az egyik legmagasabb a résztvevő hajók létszáma, nem várt módon és sebességgel nőtt nagyra ez a kifejezetten fiatal, őszi verseny. Szeptember 22-én idén is elrajtol a mezőny Alsóörsről, hogy Badacsonyt elérve két napot hódolhassanak a résztvevők vitorlás és borfogyasztási szenvedélyeiknek.

A Hegyi Dénes által felépített verseny eleinte inkább volt egy szűk baráti találkozó, mint a Balaton egyik legnagyobb és legnépszerűbb versenye – mára megnőtt, de megmaradt baráti találkozónak a közel 200 hajó és 800 versenyzős létszám ellenére is. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a TVSK másik nagy versenyéhez (Pünkösdi Regatta) hasonlóan a Szüreti Regatta is „ottalvós”. Tapasztalataink szerint a résztvevő hajósok sokkal kötetlenebbül, lazábban tudnak beszélgetni és táncolni, amennyiben nem kell visszamenni a saját kikötőbe, házba, lakásba.

A Szüreti Regatta programja már Alsóörsön a nevezéskor elkezdődik: zsíroskenyér-party és bor fogadja a lelkes résztvevőket. A folytatás már vitorlázás: a szombati alsóörsi rajt után Badacsonyig hajózik a mezőny, ám Ábrahámhegyen (ahol szintén van TVSK kikötő) bóját kell kerülni. Ennek praktikus okai is vannak, hiszen szél hiányában itt rövidíthet is a versenyrendezőség, amire volt is már példa az elmúlt években.

A badacsonyi program vacsorából, illetve a tavalyi összesített eredmények utáni díjátadásról szól. Vasárnap a mezőny felsorakozik a rajtvonalon, majd nekifeszül a Badacsony-Balatonföldvár távnak.

Volt, hogy a 90-100 km/h-s szélsebesség miatt elmaradt a vasárnapi futam, s volt, hogy mindkét nap estig tartott a verseny, de egy biztos: a Szüreti Regatta hangulata visszacsábítja a vitorlázókat.