Két újdonsággal jelentkezett erre a szezonra a Bavaria. Nem is akármilyeneket: a német gyártó képviselete is ringbe száll az elektromos hajók rohamosan növekvő piacán. Az E40-es és az E34-es várhatóan nagyon népszerű lesz. Mindjárt eláruljuk, miért. Cikkünk a Vitorlázás Magazin 2017/6-os számában jelent meg.

Szöveg: Lénárt Attila, Fotó: Bavaria

Rendhagyó bemutatót olvashatnak ezúttal nálunk, hiszen két olyan hajóról írunk, amelyek nem rendelkeznek árbóccal és vitorlával. Mégis fontos szereplők lehetnek a Balatonra kihegyezett hazai piacon. A Bavaria elektromos újdonságai egy új korszak kezdetét jelzik, és nehéz helyzetbe hozhatják a többi forgalmazót és gyártót.

Balatonra tervezve

„Az E34-es egy balatoni használatra való hajó, csekély merüléssel és kellően nagy hatótávolsággal. Kifejezetten a magyar képviselet kérésére, velünk folyamatosan egyeztetve fejlesztette a Bavaria” – mondta lapunknak Lange Péter, a német gyártó hazai képviseletének vezetője.


A két modell alapvetően csak méretosztályában tér el egymástól. A különbség persze egyáltalán nem jelentéktelen. Az E40-es 12 méteres hosszával szemben az E34-es a kompaktabb 9 méteres osztályba tartozik (mindkét adat napozóplatform nélkül értendő). Szélességük még ennél is nagyobb arányú eltérést mutat: a 40-es 4,2, míg a 34-es 3,5 méter széles. Nem csak dizájnjuk, de felépítésük is meglehetősen hasonló: a főfedélzet alatt elől és hátul egy-egy méretes kabin található. Az E34-es esetében ezeket tágasként, az E40-esnél pedig egyenesen hatalmasként jellemezhetünk. A részletekre mindig olyan akkurátusan ügyelő Bavaria mérnökeinek arra is volt gondjuk, hogy az ágyban fekve kiláthassunk a vízre.
A 2016-os düsseldorfi hajókiállításon a Power Boat of the Year címet elnyerő E40-es rendelhető dupla hátsó kabinnal is, így akár hat személy is kényelmesen utazhat vele napokig. Saját célra azonban alighanem érdemesebb a kétkabinos kivitelt rendelni, és a mostani trendektől eltérően inkább a száz évvel ezelőtti megoldáshoz visszakanyarodva, nem elől, hanem hátul, a tágasabb térben kialakítani a kapitányi hálót, hiszen az már-már saját szalonnak is nevezhető.

Fény, fény, fény és tér

A két kabin között, a hajó középén helyezték el a gépházat az akkumulátortárolóval együtt. Ide a vendégkabinból lehet bemenni, ha szükséges. A gépház fölött van a kapitányi hídként és nappaliként egyaránt funkcionáló központi élettér felépítménye. Ezek esetében vitorlásokhoz szokott szemünkkel vizsgálva először a teljes állómagasság tűnik fel, aztán pedig az, hogy mennyire fényes és tágas a tér.


A multifunkciós szalon jellegének köszönhetően rengeteg praktikus és ergonomikus megoldással lett olyan jól használható az élettér, amilyet nehezen találunk más gyártók kínálatában. A felhajtható tévé, a tényleg használóorientált kompakt konyhaelemek, a mindenhol jól kiszámított méretű berendezési tárgyak mind-mind azt sugallják, hogy akár egy egész nyáron élhetünk a hajónkon.
Mivel ezeknél a hajóknál árbóc híján nem kellett tartószerkezeti funkciót adni a tetőnek, így szinte az egész felépítmény egyetlen hatalmas üvegfelületből áll. Sőt: a mennyezetbe még osztott tetőablakokat is integráltak. Persze ez a dizájn nemcsak azt a célt szolgálja, hogy a rengeteg fény és a sok üveg növelje a térérzetet, hanem szigorúan funkcionális is, hiszen innen irányítjuk a hajót. Fontos tehát, hogy miden irányba jól kiláthassunk.

Munka helyett élettér

Jó időben mindkét hajó kezelhető a kabintető fölé épített flybridge-ről is – feltéve, ha ezt a változatot rendeltük belőle. A második külső fedélzeti szintként is értelmezhető tetőterasz napozóként is funkcionál, de remek kilátást is biztosít a hajó vezetéséhez a fönt kialakított kormányállással.
A dolog hibája, hogy a műszaki adatlapok tanúsága szerint 850-1000 kg súlytöbbletet okoz a flybridge, amely ráadásul magasabbra is tolja a hajók stabilitása szempontjából különösen fontos tömegközéppontot.

A “tetőterasz”, azaz a Flybridge nem csak kényelmes napozóhely, innen még könnyebben irányíthatjuk a hajót, hiszen jobban rálátunk a közvetlen környezetünkre. A megoldás szépséghibája a jelentős súlytöbblet

A kényelmes szalon jó időben még tágasabb, hiszen közvetlenül kapcsolódik a hátsó teraszhoz (amelyet itt azért nem nevezünk kokpitnak, mert nem munka-, hanem élettérről van szó). Az E40-es esetében egy U- és egy L-alakú paddal, az E34-esnél pedig egy sziget-elemmel és egy L-alakú idommal kialakított élettér ugyanolyan funkcionális, mint a beltér dizájnja.
A magas fartükörből jópofa fürdőplatformot lehet lehajtani, ennek köszönhetően mindkét modell esetében ugyanolyan könnyű a vízbe jutni, mint egy sokkal alacsonyabb hátsó profillal rendelkező vitorlás kokpitjából.
A hajó orr-részében is kiépített egy kellemes napozóteraszt a gyártó, amelyhez egy kényelmes két-három személyes fekhely is tartozik.

Hajtás és hatótáv

Az E40-es jelenleg még csak hibrid (dízel/elektromos) hajtással érhető el, de abból is hamarosan lesz tisztán elektromos verzió is. Az E34-est kifejezetten elektromos hajtással tervezték, kezdettől fogva figyelembe véve annak minden sajátosságát. Az utóbbi hatótávolsága a gyártó szerint legalább 3,5 órás üzemidőben mérhető, de igény esetén nagyobb verzió is rendelhető a legkorszerűbb technológiát képviselő lítiumionos akkumulátorcsomagból. „A Kenese–Keszthely távolságot ez a hajó nem tudja – bár szerintem egyik ekkora elektromos hajó sem – de nem is igazán hiszem, hogy sokan mennének ilyen hosszú túrákra. A sokkal életszerűbb útvonalak, például a Kenese–Földvár vagy a Füred–Lelle táv nem jelent majd problémát” – fogalmazott Lange Péter.

Mindkét hajó egy hajtócsavarral rendelkezik. A fordulást elől-hátul egy-egy orrsugárral segítik, így akár helyben állva is képes 360 fokos forgásra, ami természetesen nagyban megkönnyíti a kikötői manőverezést is.

Minőség, innováció

Mindkét hajó teste a Bavaria új technikai eljárásával készül. A VacuTec infúziós technológiának köszönhetően a szendvicsstruktúra azonos szilárdság megőrzése mellett 20 százalékkal könnyebb, mint a korábbi eljárásokkal készített szerkezetek. A gyártó büszkén állítja, hogy kizárólag minőségi alapanyagokból, Németországban készítenek mindent, és minden vásárlót invitálnak is, látogassák meg a gyárat, hogy meggyőződjenek a kivitelezés precizitásáról.

Piaci környezet, ár

Nem a Bavaria elektromos hajói lesznek a legolcsóbbak a hazai piacon, ami érthető, hiszen a gyártó egyértelműen prémiumkategóriába sorolja termékeit. A 163 ezer, illetve 203 ezer eurós alapárak lényegében megegyeznek egy hasonló térkínálatú vitorlás hajóéval.

Igaz, hogy jóval olcsóbban is lehet nagyjából ekkora elektromos hajókat venni, de a Bavaria modelljei mind kivitelezésükben, mind anyagválasztásukban, illetve technológiai színvonalukban (például: lítiumionos akkumulátorcsomag) magasabb szintet képviselnek, így ár/érték mutató terén nagyon versenyképesnek számítanak. Éppen ezért a forgalmazó szerint kissé át is rendezhetik a hazai elektromoshajó-piacot.

Nézőpont kérdése

A Bavaria E34-es és E40-es közötti különbséget nagyjából így foglalhatnánk össze: Az E34-essel gondtalanul közlekedhetünk, de akár lakhatunk is rajta, az E40-esen pedig kényelmesen lakhatunk és akár közlekedhetünk is vele.    

Testsebesség

Megnehezíti az elektromos hajók hatósugarának definiálását az, hogy milyen sebességgel kívánunk haladni velük. Az E40-est például 8-9 csomós sebességre optimalizálták. Ha 10 csomóval szeretnénk menni, akkor a 10 százaléknyi sebességtöbbletért 75 százalékkal nagyobb energiafogyasztást kell áldoznunk. Ennek az az oka, hogy a test tervezésekor arra törekedtek, hogy adott határon belül a lehető legtakarékosabban haladhassunk vele. A „testsebesség” túllépése után azonban az energia java a sebesség növelése helyett arra pazarolódik el, hogy a test félreszorítsa maga körül a vizet.

 

Csekély oldalcsúszás

Hiába az elektromos hajók egyszerű kezelhetősége és időjárástól (szinte) független használhatósága, ha egyszer olyan, a jellegükből adódó kódolt hibákkal rendelkeztek, amelyek egy tapasztalt vitorlázót végleg elriaszthattak az egész műfajtól. A legnagyobb gond az, hogy a hatalmas laterálfelületű hajók olyan rettenetesen nagy oldalcsúszást produkáltak, amely erős szélben jóformán lehetetlenné tette a használatukat. Az elektromos hajók ugyanis hagyományos csónaktesttel, mindenféle stabilitást biztosító hidrodinamikai elem nélkül készültek – eddig. A Bavaria azonban az E40/E34-es sorozat esetében egy-egy hosszú középső bordát szerelt fel, amely egészen a kormánylapátig tart. Ez a nagyjából egytonnás súlyú profil jelentősen csökkenti a test oldalcsúszását. Az elem szállításkor leszerelhető.