Az idei évben alapításának 150. évfordulóját ünneplő Balatonfüredi Yacht Club 2017-es versenyszezon nyitánya a J/24- Melges 24 hajóosztályok flottabajnoksága lesz, április utolsó napjaiban.

Az április 29. és május 1. között zajló versenyen a négy-öt fős csapatokat felvonultató J/24 és Melges24 hajóosztályok versenyzői küzdenek majd a 2017. év Flottabajnoka címekért.
Mindkét osztály a One Design osztályok tagja, vagyis egyenlő feltételekkel vívnak egymás ellen a két kategórián belül. A Balatonfüred előtti vízterületen kitűzött up-and-down pályán a rendezőség 8 futam lebonyolítását tervezi. A BYC – az évente számos kiemelt hazai- és nemzetközi verseny szervezőjeként – idén is nagy hangsúlyt fektet a flottabajnokságok minél sikeresebb lebonyolítására. A klub az idei évben már harmadik éve veszi ki részét a flottabajnokság rendezéséből, amely a J/24 hajóosztály számára a szeptember végi, szintén a BYC-ben megrendezésre kerülő Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési lehetőségek egyikeként bír kiemelt jelentőséggel.
A verseny szakmai lebonyolítása idén is magas színvonalon zajlik majd, hiszen a flottabajnokságok versenyvezetője Böröcz Bence, a BYC tapasztalt versenyrendezője lesz, aki a kishajós eseményeken szerzett gyakorlatok mellett nemcsak itthoni Melges24 és J/24 versenyeken működött már közre, hanem például a 2015. évi J/24 Világbajnokság bírói csapatának is tagja volt.
A regattára a versenynapokat megelőző napon, április 28-án 19:00-21:00 óra között, és másnap reggel a helyszínen, a BYC új klubházának első emeleti versenyirodájában 08:00-09:00 óra között lehetséges nevezni. Előzetes nevezés 2016. április 25. 17:00 óráig az MVSZ VIHAR rendszerén keresztül érhető el.
A BYC150 rendezvénysorozat következő állomása a május 07-én megrendezésre kerülő Tolnay Kálmán László Emlékverseny lesz.