Két hét múlva jön az Extreme Sailing Series 2017-es bajnokságának utolsó előtti versenye a kaliforniai San Diego partjainál. Előző lapszámunkban összefoglaltuk, mit történt az előző két fordulón.

Szöveg: Simon István                    Képek: ESS/Lloyd Images

Az Oman Air és az SAP győzelmével zárult az Extreme Sailing Series európai nyári szezonja. Hamburgban a helyi menők, a Red Bull Sailing ki tudta használni az Alinghi betlijét, de a svájciak visszakapaszkodtak a dobogóra Cardiffban. A bajnokság továbbra is roppant szoros: a dánok vezetnek, de csak 5 pont választja el az első hármat!

Rendesen megizzasztotta az Extreme Sailing-sorozat résztvevőit a hamburgi forduló. A változó irányú és erősségű szél mellett az Elba torkolatának kiszámíthatatlan vízáramlatai is komoly feladat elé állították még a legjobbakat is – nem véletlen, hogy meglepő eredmények születtek.

A címvédő Alinghi már-már a szétesés jeleit mutatta: Arnaud Psarofaghis csapata hibát hibára halmozott az első két versenynapon. Az első felfutást még másodikként zárták az omániak mögött, ezután viszont hét rundot kellett várni (az utolsó előtti napig), mire a svájciak újra a legjobb három közé tudtak kerülni! Nyilván szerepet játszott a visszaesésben, hogy az igen gyenge szellő miatt a szervezők két futam után lefújták a napi akciót, de az Alinghi összetett hetedik helye így is a szezon eddigi legkellemetlenebb meglepetése. „Nem segített minket az első napi halasztás, de később is gyakran megtréfált bennünket a szél. Amikor már azt gondoltuk, sikerült elkapnunk egy-egy fuvallatot, a szél mindig alábbhagyott, így nem tudtunk felpörögni” – értékelte a hamburgi kudarcot Psarofaghis.

Riválisaik, az Oman Air és az SAP Extreme Sailing viszont éppen a nehéz körülmények között mutatták meg, milyen remek, összeszokott legénységet raktak össze az elmúlt két évben. A dánok a verseny második felében „odaragasztották magukat” a dobogóra, és miközben a viadalt erősen kezdő omániak egyre óvatosabbra vették a figurát, az SAP az utolsó futamig öt pontra faragta le a hátrányát. Köstnerék megnyerték a dupla pontot érő utolsó fordulót, ám a Phil Robertson vezette omániak befutottak másodiknak, megszerezve idei második diadalukat. „Hatalmas csata volt, de a fiúk derekasan állták a sarat!” – értékelt az Oman Air új-zélandi kapitánya. „Köstnerék nagyon jól mentek és tudtuk, hogy az előnyünk egyre fogy, de nem estünk kétségbe. Most ez döntött. Az biztos, hogy most felteszem a lábamat és egy hétig semmit se csinálok!” – árulta el az erejével teljesen elkészült Robertson.

A Red Bull Sailing Team Hamburgban megismételte idei legjobb eredményét (Roman Hagaráék Barcelona után ismét dobogóra állhattak), miközben az NZ Extreme Sailing Team egy elherdált dobogó fölött siránkozott. A kiwik két komoly emberrel, Rob „Salty” Salthouse-zal és Josh Juniorral erősítettek be, akik azzal váltak legendákká hazájukban, hogy tekerőként tagjai voltak az idei Amerika Kupa-győztes új-zélandi gárdának. „Saltyék” a következő fordulóban, Cardiffban is az osztrákokkal vívtak nagy csatát a 4. helyért – ám ezúttal is alulmaradtak.

A walesi partoknál persze nem rájuk, hanem az ESS bajnoki címéért csatázó triumvirátusra irányult a reflektorfény. A lenge szélben megint csak két futamot lehetett megrendezni a nyitónapon, az elsőt az SAP, a másodikat az Oman Air nyerte, az Alinghi mindkettőn második lett, megkaparintva a vezetést. Másnap szintén fej-fej mellett haladtak a „nagyok”, a dánok a nap végére négypontos előnyre tettek szert a svájciakkal szemben és 9 ponttal mentek az omániak előtt. Augusztus 26-a nemzeti ünnep Walesben, a ragyogó napsütésben 90 ezer néző (!) látogatott ki a cardiffi-öbölbe, hogy megnézzen egy jó kis vitorlásversenyt – csakhogy a szél teljesen elült, ezért a harmadik versenynapot törölni kellett. Az utolsó napon az újra magára talált Alinghi legénysége mindent beleadott, hogy megelőzzék riválisukat, két futamgyőzelem mellett csak egy-egy második és harmadik hely jutott Psarofaghiséknak. Ez az esetek túlnyomó többségében elég is lenne az abszolút diadalhoz – ha nem az SAP Extreme Sailing lenne az ellenfél! Rasmus Köstner és Adam Minoprio vezérletével az SAP két elsőséggel és egy harmadik hellyel érkezett a mindent eldöntő utolsó futamhoz, amelyet megnyertek, így – a dupla pontoknak köszönhetően – megérdemelten szerezték ez évi harmadik győzelmüket. „Nem is alakulhatott volna szerencsésebben számunkra a döntő rajtja. Az Oman Air túl korán indult, az Alinghi meg beragadt a szervezők kísérőhajója mögé – köszönjük, pontosan erre volt szükségünk!” – mesélte a célban Minoprio. „Büszke vagyok a csapatomra, amelynek tagjai végig ott voltak fejben. Annak pedig külön örülök, hogy harmadik győzelmünk révén a bajnokság éllovasaiként vághatunk neki az amerikai záró futamoknak” – tette hozzá az SAP csapatkapitánya.

Minden idők talán legizgalmasabb Extreme Sailing-bajnoksága október közepén (19.22.) folytatódik San Diegóban, majd december elején zárul a mexikói Los Cabos partjainál.

AZ ESS VÉGEREDMÉNYE – HAMBURG (2017/5.)
1. Oman Air (OMA) Phil Robertson*                                177 pont
2. SAP Extreme Sailing Team (DEN) Köstner/Minoprio 174 p.
3. Red Bull Sailing Team (AUT) Roman Hagara             158 p.
4. NZ Extreme Sailing Team (NZL) Chris Steele               149 p.
5. Land Rover BAR Academy (GB) Rob Bunce                 149 p.
6. Alinghi (SUI) Arnaud Psarofaghis                                147 p.
7. Team Extreme (GB) Steve Morrison                             117 p.
*vezető szkipper

AZ ESS VÉGEREDMÉNYE – CARDIFF (2017/6.)
1. SAP Extreme Sailing Team (DEN) Köstner/Minoprio* 158 pont
2. Alinghi (SUI) Arnaud Psarofaghis                               150 p.
3. Oman Air (OMA) Phil Robertson                                  139 p.
4. Red Bull Sailing Team (AUT) Roman Hagara               134 p.
5. NZ Extreme Sailing Team (NZL) Graeme Sutherland 129 p.
6. Land Rover BAR Academy (GB) Rob Bunce                 125 p.
7. Team Extreme Wales (GB) Steve Morrison                 110 p.
*vezető szkipper

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 6 FORDULÓ UTÁN
1. SAP Extreme Sailing Team (DEN)          66 pont
2. Oman Air (OMA)                                     64 pont
3. Alinghi (SUI)                                            61 pont
4. Red Bull Sailing Team (AUT)                  56 pont
5. NZ Extreme Sailing Team (NZL)                        48 pont
6. Land Rover BAR Academy (GBR)           47 pont