Az ötödik helyen zárta a döntőt Érdi Mári, jöhet az éremfutam, hatodiknál rosszabb már nem lehet. Vadnai Benjamin és a Gyapjas-hajó egyaránt az első 25-ben fejezte be a versenyt.

Az ötödik nap 5-10 csomós észak-északkeleti széllel indult, délre azonban keletiesedést és 20 csomós erősödést várták. Ez nagyjából be is jött, de végig nagyon összevissza fújt. Halasztással indult a nap, majd egy óra múlva vízre mentek a mezőnyök, a vízen aztán további halasztások következtek egyik-másik osztálynak.

Női Laser Radiálban Érdi Mári neve mellé a kilencedik futamban DNC került, ám ezzel együtt is megtartotta 4. helyét, hiszen nagyon egyenletesen vitorlázott az egész versenyen, a legrosszabb befutója 14. volt, így nem volt másik kiesője, ami bent ragadt volna a betűs futam miatt. Körülötte, az első tízben a vezető dán Rindomon kívül mindenki összehozott két kieső értékű, azaz húsz, de többnyire harmincon kívüli helyet, vagy betűs futamot. Mári az utolsó futamban a 11. helyen végzett, míg a mögötte álló belga Plasschaert 4. lett , ezért helyet cseréltek. Mári hátránya három pont, de 13 ponttal előzi a 6. helyen tartózkodó finn Tenkanent.

“Nem tudom, miért kaptam DNC-t, de a nagyon gyenge, forgolódós szélben amúgy is ejtőt mentem, így nem nagyon reklamáltam” mondta a Hunsail.hu-nak Mári a rejtélyes értékelésről. A döntő utolsó futamára 8-15 csomóra nőtt a szél ereje, de továbbra is nagyon kiszámíthatatlan volt, voltak is nagy újraosztások, egy-egy szélfordulóval húsz helyet is lehetett veszíteni. Ennek fényében Mári 11. helyezése kitűnő. “Nagyon jó rajtot vettem, de a forgolódós szélben nehéz volt jó helyen maradni, a krajcbójához húszon kívül értem fel, és onnan sikerült feljönni.” Az már biztos, hogy Mári hatodiknál hátrébb nem tud végezni, de a harmadik helyezett holland Bouwmeester is csak öt ponttal áll előtte.

A férfi Laser Standard arany csoportja kettő, az ezüst és a bronz csoport pedig egy futamot teljesített. A szél a partról fújt 40 és 120 fok között, órákat halasztottak. Az ereje 5-től 20 csomóig terjedt a nap folyamán, a futamok átlagban 8-10 csomóban zajlottak. Vadnai Benjamin a 33. és a 43. helyeken futott be az utolsó két futamban, így összetettben a 23. helyen zárta a palmai versenyt. “Ma nagyon jó rajtjaim voltak és próbáltam biztonságra vitorlázni de egyszer sem sikerült jó oldalt választanom. Az elsőben a bal, a másodikban pedig a jobb oldal ment el. Sajnos annyira elcsúsztak méterben, hogy már felkapaszkodni is nehéz volt a mezőnyben” – értékelte az utolsó napot Benjamin.

Testvére, Jonatán az ezüst csoportban – amelynek egy futamot tudtak megrendezni – ismét jól ment, a 4. helyen futott célba, így a csoportban a 8. helyen, összesítésben pedig a 69. helyen fejezte be a versenyt.

A férfi 470-es osztály arany csoportjának egy, az ezüstnek két futamot tartottak pénteken. “Ma nálunk a lányok versenyeztek először, így későn kezdtük az első futamot. Elég forgolódós zivataros időben a jobb oldal felé nyitottunk, e csoport első hajói között vitorláztunk. Egy 20 fokos balos szélforduló miatt azonban a középmezőnyben vettük a krajcbójat, ezt a pozíciót többé-kevésbé tartottuk és 30. helyen futottunk be” – számolt be Gyapjas Balázs az utolsó futamukról. A második futamukat a krajcbója után érvénytelenítették – a magyar hajó vezető pozícióban volt. “Később már nem alakult ki egyenletes szél, így összességében a 24. helyen zártak. A másik magyar hajó, a Litkey-Rácz páros az utolsó, kilencedik futamban 30. lett, így összetettben megtartották a 67.helyet.