A tizenegyedik helyen várja a folytatást a szerdai versenynap után a legjobb magyar hajó, a Johanna a füredi Dragon Európa-bajnokságon. Az élen egy orosz hajó áll.

Két futamot rendeztek tegnap a balatonfüredi Dragon Európa-bajnokságon: délután két óráig a forgolódó keleties szélben versenyeztek a mezőny tagjai. Az élen komoly változás történt: a szerdai versenynapot az első helyről kezdő – a magyar bajnokság nemzetközi győztesének járó trófeát elnyerő – orosz csapatot korai rajt miatt kizárták. Így Dmitrij Szamohin hajója visszaesett a negyedik helyre. Az első helyen öt futam után egy másik orosz egység áll: Anatolij Loginov, Alekszander Salagin és Vagyim Statszenko hármasa. Őket a német Jens Rathsack által kormányzott, de monacói színekben induló hajó követi alig 1 pontos hátránnyal.

A magyar hajók is értek el részsikereket. Az első futam legjobb amatőrjének bizonyuló Tenke Péter a negyedik futamban az első bójánál még harmadiknak fordult, de később visszacsúszott a 14. helyre. A legjobb magyar hajó, a Johanna (Kis-Szölgyémi Ferenc, Kiss Tamás, Vezér Károly) a 11. helyen áll. A verseny csütörtökön délután újabb futamokkal folytatódik, a verseny pedig pénteken zárul.