Ideális charter-hajó, egyszerűen kezelhető remek első (vagy családi) vitorlás a Beneteau Oceanis 38.1-es, amely a nemzetközi szaksajtó beszámolói szerint az átlagosnál és az elvárhatónál jobb sebesség-potenciállal is rendelkezik. Alaposan megvizsgáltuk, mit tud a francia cég középkategóriás modellje – és alaposan felcsigázta az érdeklődésünket a hajó.

Szöveg: Lénárt Attila, Fotó: Beneteau

Minden mindennel összefügg

A hajótervezés mindig is a kompromisszumok kötésének művészete volt – nagyjából az iparág születése óta. A vitorlások dizájnját szinte holisztikus rendszer foglalja egészbe, amelynél ha egyetlen pontos hozzányúlnak, megy vele minden. Például: ha magasabb lesz a beltér, az növeli ugyan a térérzetet (ami manapság szinte mindennél többet számít), ronthatja a skipper kilátását a kokpitból. Ha emiatt megemelik azt aft szintjét is egy kicsivel, akkor a kilátás javul, de a súlypont magasabbra kerül, nő a test laterál-felülete – és még sorolhatnánk, mi minden változik. Mindezt csak azért volt fontos előrebocsátani, hogy érthető legyen: amikor arról próbálunk értekezni, hogy mennyire jó (vagy kevésbé jó) egy-egy új modell dizájnja, akkor valójában azt vizsgáljuk, hogy milyen kompromisszumokat is kötött az egyes részterületek között az adott vitorlás tervezésekor a gyártó. Ezt pedig azért kellett tisztáznunk az elején, mert nagyon úgy tűnik, hogy a Beneteau 38.1-est a kompromisszumok egyensúlya jellemzi. A fentiekből adódóan egyáltalán nem pejoratív értelemben.

Eredet, jellemzők, célközönség

A 38.1-es a sikeres előd, az Oceanis 38-as modernebb változata, amely (természetesen) megkapta a francia gyártó új fejlesztésű hajóit jellemző, a vízvonal fölött szélesedő test-dizájnt. Ez az ügyes trükk teszi lehetővé azt, hogy a hidrodinamikai szempontból leginkább kedvező formaterv ne menjen a kényelem rovására. Leegyszerűsítve fogalmazhatnánk úgy: vízvonal alatt a minél jobb siklótulajdonságok elérésére, azon felül pedig a lehető legnagyobb beltér és a legtágasabb kokpit kialakítása volt a tervezők célja. A 38.1-es esetében pedig mindezt megtoldották azzal is, hogy a lehető legegyszerűbb kezelhetőség elérésére törekedtek. A hajó formaterve tökéletesen igazodik a mai trendekhez: meredek orr-él, előretolt árbóc, széles hátsó kialakítás jellemzi.

A gyártó nagyon széles célközönségre céloz a 38.1-essel. Tavakon, tengereken egyaránt megállhatja a helyét (kétféle, különböző tőkesúllyal rendelhető), könnyen vezethető, így ideális kezdőhajó is lehet, de idősebbek számára is ideális ergonómiájával. A sokféleképpen szabható beltér 2-4 fő számára fejedelmi helyet kínál, de akár 8 személy is elfér rajta – így remek családi hajónak vagy charterre is. Vitorlázótulajdonságaival pedig még azokat is megfoghatja, akiknek némi versenyző vér is csörgedezik az ereiben. Vagyis tényleg megfelel mindenféle igényrendszernek – így nem is értem, miért is gyárt a cég még más modelleket is…

„A gyártó sörétes puskaként használja a 38.1-est, hiszen nagyon széles célközönséget találhat el vele”

Kokpit, kezelhetőség, szerelvények

A hajóra fellépve elsőre feltűnik, milyen könnyű a fedélzetre jutni. A nagyméretű lehajtható fürdőplatform nem csak nevében jelzett funkciójának felel meg tökéletesen, hanem nagyban hozzájárul ahhoz is, hogy akár idős, már nem éppen macskaszerű ügyességgel mozgó emberek is kényelmesen a fedélzetre lépjenek. Felhajtva ráadásul platform magas és biztonságos fartükröt képez, amelyhez kétoldalt sarokkorlátok kapcsolódnak, közéjük pedig hevedert lehet feszíteni. Így meglehetősen minimális az esélye annak, hogy bárki vízbe pottyanjon akár viharosabb körülmények között is.

A két kormányállás között könnyű a mozgás, különösen akkor, ha valaki nem rendeli meg a középre építhető, felhajtható kokpitasztalt. Mégis érdemes áldozni rá, mivel élmény lehet a fedélzeten reggelizni – és egyébként kapaszkodóként is jó hasznát vehetjük.

A hátsó pad kétfelé felhajtható, nem zavarja a kormányost a mozgásban például a kikötői manőverezések során. Alattuk méretes rakodórekeszeket alakítottak ki. Ezekben található a felfújható mentőcsónak is. A skipper dolgát az is megkönnyíti, hogy szinte tökéletesen zavartalan kilátás nyílik a kormányállásból előre, ami részben a nem túlságosan (de azért éppen eléggé) magas kabinfelépítménynek és a hajótest hátrafelé sem keskenyedő farkialakításának is köszönhető.

A kormány mögül is elérhető jóformán az egész kötélzet. Az orrvitorla (a génua mellett fock, génakker és Code Zero is választható) a közeli Harken csörlőre van vezetve. A kötélzet hátravezetése nem olyan látványosan burkolt ugyan, mint például az előző lapszámunkban bemutatott Hanse 388 esetében, de ennek láthatóan részben az az oka, hogy a 38.1-esnél a kokpit hátfala mögött még folytatódik a járófedélzet, így simán akad hely a hagyományos, csigasoros elrendezésnek. Alapfelszerelés az önváltó fock sínje és travellere.

A nagyvitorla felhúzását csak a kabinlejárat melletti csörlők segítségével lehet elvégezni, ami kétség kívül nehezíti (de nem zárja ki) a zavartalan egyekezes vezetést. Ugyanakkor, ha egyszer fönt van, akkor a nagyvitorla már a kormányállásból is kényelmesen kezelhető. Érdekes, hogy a Beneteau 38.1-es esetében elhagyták a nagyvitorla-traveller hagyományos (és szinte minden hasonló méretű hajón alkalmazott) sínjét és kocsiját, helyette a kisebb vitorlásokról ismert egy fix pontos bekötést szereltek fel. Lehet persze, hogy nem ezzel fogjuk a legprecízebben beállítani a grószt, de a rendszer nagy előnye, hogy a sín nincs az utunkban. (Persze az Oceanis 38.1-eshez is rendelhető a Beneteau elmés és kényelmes megoldása, a fejmagasság fölé installált híd a grószhoz.) Az egyekezezést segíti az önváltó fock mellett az extraként rendelhető árbócroller is, amely nem csak a reffeléshez lehet segítésünkre, hanem megoldja a nagyvitorla fel- (pontosabban: ki-) húzását is. A lazy jack természetesen alapfelszerelés.

Az Oceanis 38.1-es kifejezetten szélesnek számít a riválisokhoz képest, de a vízvonal alatt keskenyedő hajótest-kialakítás miatt ez nem jelent hátrányt. (Összehasonlításképp: a Hanse 388-as 10, a Bavaria 37-es pedig 31 centiméterrel keskenyebb nála.) Ennek köszönhetően ezen a hajón valamivel kényelmesebben tudunk előre jutni a fedélzeten sétálva, ami nem csak a napozni vágyó hölgyvendégek számára jelent könnyebbséget, hanem a vitorlacseréket is megkönnyíti egy kicsit.

„Az Oceanis 38.1-es kifejezetten szélesnek számít a riválisokhoz képest, de a vízvonal alatt keskenyedő hajótest-kialakítás miatt ez nem jelent hátrányt”

Beltér, komfort

A vízvonal fölött szélesedő kialakításnak köszönhetően a hajó beltere is meglehetősen tágas – bár első ránézésre nem fedezünk fel hatalmas többlet-tereket. Csakhogy a Beneteau itt is egy okos trükkel élt: az orrkabin kétszárnyas ajtaját kihajtva kellemesen megnő a tér-érzet. Ez a kisebb hajókon korábban már itt-ott látott megoldás nagyon praktikus, ha nagyobb társasággal menekülünk be este az eső elől, hiszen a szalon ülőhelyein kívül így a masterkabin franciaágyának szélét is használhatjuk díványként. Ennek köszönhetően a Beneteau középkategóriásában annyian ülhetnek le egyszerre, mint az egy-két méretosztállyal nagyobb hajókban.

Az Oceanis 38.1-es esetében a korszellemnek megfelelően a hajó orra felé eltolt árbóc tartórudazatát hagyományos módon alakították ki. Vagyis nem integrálták a kabinfalba, vagy nem váltották ki a testbe épített rácsszerkezettel, de kicsit sem tűnik úgy, mintha akadályozná a szabad közlekedést. A szalon (természetesen) a praktikusan elrendezett konyhát is magába foglalja. Hátul opcionálisan egy hatalmas, vagy két, még mindig meglehetősen tágas kabint alakíthatnak ki a vevő igényei szerint. A központi térbe a mosdóval szembe beépített kis tároló is rendelhető, ami különösen charterhajóknál jöhet jól. Összességében elmondható, hogy a hajó beltere lényegében minden igénynek megfelelően rendezhető el, így kényelmes kiscsaládos kezdőhajótól adriai charterig bármilyen használatra alkalmas lehet.

Menettulajdonságok

A hajó menettulajdonságairól (egyelőre) csak másodkézből tudunk beszámolni. Az általunk olvasott angol nyelvű beszámolók meglehetősen méltatják, már-már magasztalják a hajót. A boattest.com „erős vitorlázó teljesítménnyel”jellemzi a hajót, a pacificyachting pedig „az átlagosnál és elvárhatónál jobb sebességpotenciált” emleget a 38.1-esről írt beszámolójában.

 

Főbb jellemzők

Beneteau Oceanis 38.1

Teljes hossz: 11,5 m

Vízvonalhossz: 10,72 m

Legnagyobb szélesség: 3,99 m

Merülés: 1,64/2,08 m

Saját tömeg: 6850 kg

Vitorlafelület: 73,3 nm

Motorteljesítmény: 30 LE (Yanmar dízel)