Amennyire klasszikus formavilágot türköz a Bavaria hazai zászlóshajója, a Vison 42-es, annyira formabontó is számos részletét tekintve – mindjárt eláruljuk, miért. Bemutatjuk a kategória szerintünk egyik legjobb típusát.

Szöveg: Lénárt Attila, Fotó: Bavaria

Nem annyira újdonság a Bavaria kínálatában a Vision 42-es, hiszen több mint öt évvel ezelőtt mutatták be a gyártó hazai pályájának számító düsseldorfi kiállításon. Nálunk azonban csak tavaly kezdték meg a forgalmazását – méghozzá nem is kis sikerrel, hiszen e sorok írásakor már öt eladott példányról számolt be lapunknak a márka hazai képviseletének vezetője.

A siker egyik titka (a kedvezőnek számító ár mellett) a hajó egyszerre modern, mégis klasszikus formavilága. A 42-es ugyanis jól láthatóan a Vision 46-os kicsinyített változata. Ezt tükrözi a fedélzeti felépítmény szép ívű vonala és a széles, de kecsesen keskenyedő kokpit is. És persze akárcsak az, ez is Farr-dizájn.

Remekül kivitelezett kicsinyítés

Az autóiparban olyannyira elterjedt „downsizeing” a hajók esetében ritkán válik be, hiszen néhány centiméteren múlhat, hogy valami (például egy kabinajtó) még pont elfér-e vagy sem. Ezért gyakran láthatjuk azt, hogy a nagyobb méretosztályból származtatott kisebb modellek fejlesztése túl sok kompromisszumot eredményez. Nos, a Vison 42-es esetében inkább az az érzésünk, hogy a kisebb modell sok tekintetben felülmúlja nagyobb testvérét, házon belüli riválisként háttérbe szoríthatja azt. Összességében pedig jól áll a négy lábnyi kurtítás a hajónak: arányosabb, egyszersmind esztétikusabb lett.

A trükk az aszimmetria

A hajó belterében persze jobban érződik a méretkülönbség, mint kívülről látnánk. Ennek legfontosabb jele, hogy ebben nem három, hanem csak két külön kabin van. Igaz, a hátsó olyan tágas, hogy nem egy, hanem inkább két méretosztállyal nagyobb hajókon se nagyon látni ekkorát. Ennek titka az aszimmetrikus fedélzeti lejárat-elrendezés, amely egyben szinte szabad kezet adott a tervezőknek a beltér elrendezéséhez is. A szalon annak köszönhetően is tágasabbnak tűnik az ebben a méretosztályban megszokottnál, hogy a 42-esen a legújabb trendekkel kissé ellentétesen az orrhoz közelebb helyezték el az árbócot, így annak rúdja nem zavart bele a dizájnba. (A rúd az orrkabin elválasztófalába van integrálva.) E két ügyes részmegoldás összességében azt eredményezte, hogy alighanem a Vision 42-es beltere a legjobban variálható ma a kategóriában.

Remek vitorlázó tulajdonságok

A viszonylag elől elhelyezett árboc előnyt jelent a belső dizájn esetében, de egyben azt is eredményezi, hogy kisebb orrvitorlákat tudunk használni a hajón, mint némely vetélytársánál. Ennek azonban nincs akkora jelentősége, mint gondolnánk. Mi ugyan nem tudtuk (még!) kipróbálni a hajót, de a külföldi szaksajtóban már számos teszt jelent meg róla. Ezekből egyértelműen kiderül, hogy a kisebb J ellenére a Vision 42-es egyáltalán nem lassabb, mint a tíztonnás méretosztály más képviselői. Sőt, a boats.com kifejezetten „az átlagosnál gyorsabb” jelzővel illeti a hajót saját méréseik alapján. 15 csomós félszélben 7,4-7,8 csomós sebességet ért el a hajó, ami pusztán az adatokat tekintve valóban jónak számít. Ráadásul egészen 20 csomós szélig nem is kell reffelni a génuát sem, és összességében nagyon jó vitorlázótulajdonságokkal rendelkezik a hajó.

A könnyű kezelhetőségre évek óta nagyon figyel a gyártó (elég csak az Easy-kivitelekre gondolni!), így nem csoda, hogy a Vision 42-es is remekel e téren. A két kormányállás elvárható alapfelszereltség egy ekkora hajó esetében, akárcsak a hátravezetett kötélzet is. A reffelést elektromos segítséggel gombnyomással vezérelhetjük – de persze ilyet is láttunk már. Ugyanakkor említésre érdemes a Bavaria két saját fejlesztésű segédrendszere is, amelyek nagyon megkönnyítik a skipper dolgát a balatoni használat esetében már (bőven) a határokat feszegető méretosztályba tartozó hajó esetében. Ez a kikötést és a kifutást segítő Dock Control, amely egy első- és egy hátsó vízsugárkormányból áll, illetve a takkváltásokat gombnyomással levezényelhetővé tevő Trim Control. (Mindkettő feláras extra.)

Franciaágy a kokpitban

A beltérhez hasonlóan a kokpit is nagyon tágas és jól elrendezett. Különlegessége az aszimmetrikus kabinlejártnak köszönhetően kialakított bal oldali, duplaággyá alakítható L alakú körülő, amelyet az ágylappá alakítható asztal felhúzásával és kihajtogatásával kényelmes kültéri étkezővé varázsolhatunk. Ennek köszönhetően a munkatér menet közben is remekül használható élettér is egyben, ahol utasaink kényelmesen elfekhetnek vagy beszélgethetnek az asztal mellett. És természetesen van fartükörből lehajtható sundeck is.

Összegezve: a Vision 42-es különlegessége: egyszerre kínál hatalmas és tágas életteret, könnyű kezelhetőséget és kimagasló vitorlázótulajdonságokat. 155 ezer euró körüli alapára kifejezetten versenyképesnek számít ebben a méretosztályban (jó 55 ezer euróval olcsóbb, mint a szintén a mostani lapszámunkban szereplő Dufour GL 460-as– vagyis a különbségből vehetünk még egy 34-es Easyt is mellé).

A Vision 42-es három különlegessége

A középről jobbra tolt kajütbejáratnak köszönhetően különösen praktikusan lehetett berendezni a szalon és hatalmas hátsó kabint alakítottak ki és dupla ágy kerülhetett a kokpitra is

A legújabb trendekkel némileg ellentétes módon, a szokásosnál kicsit előrébb elhelyezett árbóc szintén szabadabb kezet adott a tervezőknek a beltér kialakításában

High-tech asszisztensek: a kikötést segítő Dock Control, amely egy első és egy hátsó vízsugár-fúvókából áll, illetve a takkváltást gombnyomással vezérlehetővé varázsoló Trim Control

 

Bavaria Vision 42 főbb jellemzők:

Hossz:12,80 m

Szélesség: 4,05 m

Merülés: 1,62 m / 2,07 m

Súly: 9.800 kg

Kabinok: 2/1

Motortípus: Volvo Penta D2-40

Teljesítmény: 29,1 kW / 39,6 LE

Vitorlázat: 88 m2

Alapár: 154 900 €