Ötnapi szünet után a végső összecsapásokkal folytatódott a 35. Amerika Kupáért zajló küzdelem. A kihívó új-zélandiak az első két futamon elverték a címvédő amerikaiakat.

Nem kezdődött jól a 35. Amerika Kupa döntője Jimmy Spithill csapata számára, hiszen bár a kvailifikációs versenyek megnyeréséért egy pontos előnyben fogadták a kihívó kiwiket, már a rajt előtt begyűjtöttek egy hajóhossznyi büntetést. Peter Burling csapata élt is a lehetőséggel, és 32 másodperccel az ORACLE Team USA előtt ért be. Ezzel máris kiegyenlítődtek az esélyek. Persze, az amerikaiaknak erőt és motivációt adhat az, hogy a mostani összecsapás akár a 2013-as párbajsor visszajátszásának is tekinthető, amikor is 8-1-es állásról hozták fel magukat 9-8-as győzelemre az új-zélandiakkal szemben…

A második összecsapás már sokkal szorosabb meccset hozott, mint az első. Bár az elején Burlingék hatalmas, másfél perces előnyre tettek szert, de néhány kisebb hibát ismét elkövettek (akárcsak az első versenyen), így végül örülhettek, hogy 28 másodperccel az ORACLE előtt érhetek be.

Folytatás holnap este!