Az ismételten, immár sokadszor átalakított Fifty-Fifty nyerte az idei Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjat. A versenyen ott volt az idei Kékszalag várható mezőnyének színe-java.

Forrás: MVSz, Fotó: Gémesi Joka

A Józsa Márton csapata által vitorlázott Pauger 50-es katamarán 11 óra 25 perc 46 másodperckor ért célba. A Kékszalag verseny csúcstartó hajója 1 óra 55 perc és 46 másodperc alatt teljesítette a Balatonfüred – Kenese-Siófok-Tihany-Balatonfüred távot.

Az élénk szélben Kenesénél a sokszoros német katamarán-világbajnok Roland Gäbler által kormányzott Black Jack fordult elsőnek, őket Litey Farkas Festipay DC 35-öse követte. A tavalyi Kékszalag-győztes azonban nem sokkal később egy technikai hiba, a fockfelhúzú szakadása miatt kiállni kényszerült. Az élen haladók után a két Extreme 40-es, Kaiser Kristóf Extreme Sailing Team-je és a Rauschenberger Miklós kormányozta The RED vitorlázott.

Józsa Mártonék a Siófok-Tihany szakaszon vették át a vezetést, és a kormányos nem is engedte ki a kezéből a továbbiakban. „Reffelt, csökkentett felületű vitorlákkal indultunk, a rajtnál inkább óvatos kezdéssel léptünk ki, illetve bíztunk benne, hogy a szél még visszaerősödik. A kurtított vitorlák nagyobb stabilitást adnak a hajónak az erősödésekben és meglepően láttuk, hogy hasonló sebességet tudunk így menni, mint a többi katamarán teljes vitorlázattal. A kenesei bójánál már felhúztuk teljesen az egyik nagyvitorlát, majd Siófoknál minden vitorlánkat a maximumra feszítettük. Más választásunk nem volt, hiszen az egyik erősszeles orrvitorla felhúzója kiakadt, így azt már nem tudtuk tovább használni. A 18-20 csomós erősödésekkel frissülő szélben is tudtuk kezelni a hajót, nagyon jól dolgoznak az új vásznaink. Elégedett vagyok és bízok a nekünk kedvező széljárásban a 49. Kékszalag Erste World Nagydíjon is. Vasárnap még egy öbölkerülő versenyen indulunk, várhatóan valamivel gyengébb szélben. Reméljük minden ellenfelünk rajthoz tud állni és újból összemérhetünk!” – mondta Józsa Márton.

Az új arculatú Fifty Fiftybe nemrégiben C-alakú emelő uszonyokat építettek be a Pauger műhelyben, de mivel a próbákon és a Pünkösdi Regattán ezek nem hozták a várt eredményeket, ezért még időben visszaépítették az eredeti egyenes uszonyokat.  A mai eredmény alapján ez jó döntésnek tűnik…

Az élboly eredménye:

  1. Fifty-Fifty, 11.25.46
  2. Extreme, 11.31.42
  3. BlackJack 11.34.01
  4. TheRed
  5. Bogi
  6. RSM-DTM