Egy hideg téli napon kaptuk ezt a szívmelengető írást olvasónktól. Ötven éves vitorlás pályafutásának és rekordot jelentő 2101 kifutásának története lebilincselő, szórakoztató, tanulságos – és motiváló is egyben. Íme, egy igazi vitorlásélet emlékekbe sűrítve!

Szöveg: Bán István Fotó: Bán családi archívum, Cserta Gábor

Sárga fűzfalevél úszik a Balaton vizén és a parti szél szarvasnász orgonakoncertjének hangjait hozza a berekből. Égszínkék tollruhában jégmadár rebben a kövekről tova, s a nádas öblében hófehér nemes kócsag szigony csőrével halra les. Az őszi köd felszáll, s a fonyódi Port Lacajból idén utoljára kifutunk a nyílt vízre.

Alig hagyjuk el a marást, Szélcsap barátom telefonál és örömmel újságolja, hogy együtt él nyári mancsaftjával. Én is!- felelem hanyagul. Szenzációt sejtő társam azonnal rá is kérdez, hogy mióta. Potom 50 éve – mondom. Barátom reakciójára a nyomdafesték leolvad a telefonomról. Szó mi szó, fél évszázada vitorlázunk együtt feleségemmel, Andival. Házastársként az első 5 évben balatoni dingi „Iszkiri” hajómon vitorláztunk s az azóta eltelt 45 éve 22 lábas túrajollénkon, az „ABI” nevű évszázados fahajónkon szeljük a habokat. (A név Andika, Borcsika, István gyermekeink neveinek kezdőbetűiből adódik.)

Mindketten gyerekként kezdtünk vitorlázni. Andi tizenévesként édesapjával, én négyévesen Zsiga bácsival. Fonyódon 1964-ben a Port Lacajban találkoztunk, és ott hozott össze bennünket vitéz Solti László. Fiatalon jókat túráztunk, később a csillagtúrákat szerettük. Az utóbbi időben legjobban a szabadvitorlázást (freesailing) kedveljük. Hála a Mindenhatónak, mindketten, sőt az egész család imád vitorlázni. (Andika lányunk és Boros Zoltán „Borisz” férje illetve gyerkőceik, Virág 18, Berta 17, Réka, valamint Borcsika lányunk és férje, Torma Ferenc (telepvezetőségi tag) és gyermekeik, Blanka 19, Bálint 18, valamint István fiunk, Öcső.) Andi feleségemmel mi ketten mindig a hajón vagyunk, a többiek hármasával váltják egymást. Így nem csoda, hogy a hajó szinte állandóan fut. Minden útját pontosan jegyzem a hajónaplóban. Idén 70 napot tudtunk vitorlázni s Andi feleségemmel az „ABI” fedélzetén most futottunk ki 2101. alkalommal.

Százéves fahajó

Vitorláséletünkben a hajó mindig központi kérdés volt, egyenrangú családtagnak számított. Öreg fahajónkhoz korhű szereléket válogattam. Faborítású rézcsigák, rézveretek, réz seklik, tölgyfahidas bronz duplapatkó rézcsigákkal, kovácsoltvas horgony, lánc, fa árboc és így tovább. A kötelek állandóan kézben vannak, így őszre kérges a tenyerem. Segédmotorunk (villany) is csak néhány éve van, addig vitorlával és pándlival oldottunk meg mindent.

Egy 1898-as vitorlás hajó könyvben megtalált tervrajza alapján visszaépítettük hajóm eredeti állapotát, amihez 4000 üvegnyi soproni világos sör árának megfelelő anyagot használtunk fel.

Járóka volt a kokpit

A gyerekek szinte a hajón nőttek fel. A kokpit tele játékkal jobban hasonlított egy járókához, mint egy kormányálláshoz. Egy óvatlan pillanatban kiöntötték a homokot és a sűrű jaffa szirupot. Álmomban ne jöjjön elő, ahogy a klinker szegletekből, s a bordák mellől piszkáltuk, mostuk, töröltük ki a csirizt. Ettől kezdve erősen korlátoztuk a játékokat. Azt viszont hagytam, hogy a kikötőben is sokat legyenek a hajón, hogy minél jobban hozzászokjanak, csak ugrálni nem volt szabad. Hát persze, hogy vadultak, s Zsuzsi kis barátnőjük bevágta a fejét a padba, bőre felszakadt és csúnyán vérzett. Apja sebész, így gyorsan ellátta, én pedig azonnal kifűrészeltem a padokat. Ezt követően évekig a dekken ülve vitorláztunk.

Nincs felelőtlen ugrálás!

Gyermekeink nagyobbacska korukban imádtak hajóról fejest ugrálni. Ezt csakis akkor engedtem meg, ha macskára álltunk és körben megvizsgáltam a vízfeneket. Egyik vendégem mélyvízen tiltásom ellenére a tatról csukafejest ugrott és fiamat Öcsőt is nógatta, hogy a kabintetőről kövesse, de ő megvárta, amíg körbecsáklyáztam a vizet. Hál’ Istennek, hogy ezt tette, mert ahová ugrott volna, ott a vízfelszín alatt fél méterre kiálló nagy sziklát találtam és fiam összetörte volna magát. Előzőleg már többször előfordult vascső és facölöp is. Most sem engedem a felelőtlen ugrálást senkinek.

Nyomatékteszt helyett rázópróba

A hajó „keljfeljancsi” nyomatékának mérésére megkértem fiamat Öcsőt és barátait, hogy segítsenek. A vitorlafelhúzó kötelekkel kisvízben erősen megdöntöttük az elől-, hátul lemacskázott hajót. Fuké oldalról a kötelet húzta, Pól az árbócon a száling fölé kapaszkodott, mi pedig Öcsővel az „erőkart” mértük. Fuké valami miatt elengedte a feszülő kötelet, s a hajó nagy lendülettel billent vissza, akár egy katapult. Alaposan túllendült, miközben Pól koloncként csapódott körbe-körbe az árbocon. A frász jött rám, hogy a dekkre esik, de ő keményen kapaszkodott, társaink meg csak kacagtak! A hajó megnyugodott, s Pól épségben mászott le az árbocról.

„Kézifék” a hajózási út közepén

Egyik macskára állás után a gyerekek szereltek- és a horgonyt is Ők húzták fel. Ügyesen, gyorsan, szépen dolgoztak. Északi 3-4-es szélben elég erős hullámzásban vitorláztunk tovább. A fonyódi MAHART kikötő előtt haladunk át, miközben elindult bentről a személyszállító Badacsony katamarán motoros, előtte igyekezett még ki egy vitorlás hajó, a nyílt vízről pedig két vitorlás készült bemenni szembe a katamaránnal. A haladási sebességet is figyelembe véve biztonságos távolságra kereszteztem a társhajók irányát. S ekkor pont a kikötő bejárata előtt a hajózóútban hirtelen magától kioldott az összecsukott horgony, a dekk-támaszpofákról beleesett a vízbe, a lánc futott utána, majd azonnal blokkolta a hajót, amely rögtön szélbeállt. A többi hajó pedig vészesen közeledett. A kormányt gyorsan átadtam Andinak, előre rohantam, s mint a villám húztam fel a vasmacskát, miközben a hajót másik csapásra pofozták a hullámok. Visszavágtattam a kormányhoz, amíg szelet fogtam, a hajó eléggé leesett a kikötő felé, és még éppen a kövektől pár méterre sikerült átcsúsznom a mólófej előtt. Köszönet a társkormányosoknak ügyességükért és megértő türelmükért! Azóta mindig ellenőrzöm a vasmacska rögzítését és jócskán rátartok a mólófej előtti távolságra.

Kétméternyi seklilánc fogyott el

Unokáink és gyermekeink imádnak hajón fel- és leszerelni, amiért jó pár sekli vízbeesett és a felhúzókötél felfutott. Amíg 67 kg voltam én másztam az árbocra, de ahogy kilóim számjegyei megfordultak és előbb 76, majd 82 lettem, már gyerekim kúsznak az elszabadult kötelek után. A sekli továbbra is fogyóeszköz maradt. Fiamtól Öcsőtől kaptam két méter hosszú seklikből összecsavart láncot, s mára már az is elfogyott.

(Majdnem) gyilkos vasmacska

A vasmacskával máskor is meggyűlt a bajom. Időnként gyors búvármerüléshez használtam hajóm súlyos farmacskáját, de egyik alkalommal kötele a vízfenéken szorosan a bokámra csomózódott. Oly erős volt a bog, hogy oldani nem tudtam, miközben az erőlködéstől elfogyott a levegőm. Végső kétségbeesésemben egy lábbal, két kézzel az életemért tempóztam felfelé. Sikerült kiszakítani a macskát a fövenyből, félelmetes lassan közeledtem a felszín felé. Iszonyatos volt, de sikerült felbuknom és bálnát megszégyenítő szívással kaptam az életmentő levegőért.

Egy szép nő látványa is okozhat bajt

A badacsonyi kötőbejáratban igen kínos koccanásokat idézett elő feleségem barátnője Ágó. Befelé haladunkban jött ki a vízibusz, mellette húzott el a rendőrmotoros és egy vitorlás is igyekezett kifelé. Minden kormányos feszülten figyelt, amikor váratlanul az egyébként igen szemrevaló Ágó megszokott közvetlen modorával hangosan nevén szólította a szomszéd kifelé közeledő vitorlás kormányosát. A meglepődött embert láthatóan családja körében ez túl érzékenyen érinthette, mert manőverezéséből hirtelen kizökkenve a rendőrmotorosnak ment, az meg a vízibuszhoz koccant. Az összeütközést elkerülendő kénytelen voltam én is rögtönzött kényszerpályán kikötni.

„Rendőrtaxi” a babaszoptatáshoz

A vízen minden megtörténhet, sőt, annál még több is! Hírtelen leállhat a szél, kitörhet a vihar, vagy leereszkedhet a köd. Legkellemetlenebb „lavórba” egy versenyen Révfülöp előtt kerültünk, amikor legkisebb gyermekünket a még pár hónapos kisfiunkat Öcsőkét teákkal körbevéve a parton járókában barátainkra hagytuk. A szélcsendben eljött a szoptatás ideje, és a rendőrmotorost kellett megkérnünk, hogy vigye ki feleségemet etetni.

A legnagyobb szelet is Istvánnal Öcsővel kaptuk be, de fiam akkor már tizenéves volt. Fonyód előtti „szélcsatornában” csapott le ránk hirtelen hatalmas nyomás, eltörött a kormányrúd, elszakadt a vitorla, a latnik elrepültek, és a sötét tölcsérben forgó szél a víz felszínén pörgött tovább a messzeségbe. Orrvitorlával  menekültünk be a kikötőbe.

Kikötés hallásra

Évtizedekkel ezelőtt késő ősszel hajókivételre készülődve búcsúvitorláztunk, amikor hirtelen leszállt a köd. Az iránytűt már korábban kiraktam, és a szürke félhomályban egy idő után vakon navigáltam. Bizonytalan érzésem egyre fokozódott, amikor nagysokára a messzeségből meghallottam a vasúti sorompó leeresztésének jellegzetes csilingelését. Megvolt az irány, tudtam merre menjek a hazai kikötő felé.

Többnyire épen és egészségesen

A hajóval igazán sok gondom az évtizedek alatt nem volt. Időnként a vitorla elszakadt a kormányveret eltörött, egy-egy csavar elpattant, néhány csiga elkopott és a kötél elfáradt. Gyorsan előre lekopogom, de a hajó súlyos sérülést nem szenvedett.

A legénység is elég jól „megúszta” a vitorlázó évtizedeket. Vad szélben esett ki mellőlem kétszer is életerős férfiember, de mindkét esetben reflexből dobtam utánuk a vezetőkötelet, amely végén lévő csomót sikerült elkapniuk. Ettől kezdve hatalmas buborékkal húztuk őket magunk után, majd berántottuk „megfürdött” társainkat.

Na, bumm!

A köztudatban is hírhedt bummfa minden figyelmeztetésem ellenére jópárszor fejbe vágta elbambult vendégeimet. Legkínosabban egy nászutas pár újdonsült férje járt, tiltásom ellenére fellépett a tatra, s a bummfa vége tarkón vágta, és mint a zsák befordult a vízbe. Szerencsére azonnal kikaptuk őt, s nagyobb baj nélkül megúszta a nászút vizes részét.

A tökéletes sem elég

A hajón mindig mindennek tökéletesnek kell lennie, mert adódhatnak helyzetek, amikor a legkisebb hiányosság is végzetes lehet. Feleségemmel együtt mélyvízi fürdésünkkor fordult velünk elő, hogy sok jelentéktelen hibának látszó melléfogás összejött. Leszerelés után fent maradt egy kis vitorla, kilógott egy kis swert, lent maradt egy kis kormányswert, csúszott a rosszul kidobott macska. Senki nem volt a hajón, amikor hirtelen befújt a szél és a hajó önállóan elindult a messzi távolba. Andi a vizet taposva helyben maradt, én pedig kilométeren keresztül versenyt úsztam a szökevénnyel. Voltak pillanatok, amikor már majdnem feladtam. Végül holt fáradtan vízközépen utolértem a hajót, és utolsó erőmmel felkapaszkodtam rá. Az erős szélben alig tudtam felszerelni és elindultam Andi vélt helye felé. A mindenható kegyelméből a háborgó vízben sikerült megtalálnom páromat, behúztam s együtt iszkoltunk kifelé a pokoli viharból.

A vízből mentés rutinja

A mosolygós gyönyörűséges Balaton pillanatok alatt kegyetlen vad démonná válhat, s életveszélybe sodorhat bárkit. Hajóm közelében eddig három fuldokló gyereket húztam ki. Mentettünk agyonrémült, elsodort matracosokat, gumicsónakosokat és felelőtlen könnyelmű végkimerült fürdőzőket.

Csak a kutya nem stimmelt

A pletykák minket sem kerültek el. Egy közeli ismerős néni minden látogatásakor titokban megkérdezte tőlem, hogy hétvégén jól vitorláztam-e. Hát persze, hogy jól – feleltem, de már jött is a következő kérdés, hogy a kutya nem zavart-e. Már századszor mondtam, hogy nem, mert nincs kutyánk, amikor végre kiderült, hogy egyik hölgy ügyfelének pont ilyen hapsival van viszonya, mint én (hajó, mérnök és matematikus, szőke gyógyszerész feleség, három gyerek stb.) csak a kutya sehogy nem stimmelt. A néni csalódottan vette tudomásul, hogy tényleg nincs kutyánk.

1500-as zászló

Évekkel ezelőtt az 1500. kikötés után, amikor visszamentünk a hajóhoz leszerelni, egy pezsgő volt a kokpitben, hozzá ragasztva egy zászló „1500”. felirattal. Csak hetek múlva derült ki, hogy kikötőbéli fiatalság lepett meg bennünket, csak úgy, tiszta szívből!

REKORD: 2101 kifutás

Idényzáró vitorlázásunk alatt elfutott az idő és visszaérünk a „Port Lacaj” kikötőbe. Isteni időnk volt, keleti 2-3-as szél és őszi napsütés. Fonyód-Szigliget-Fonyód-Badacsony-Fonyód-Ábrahám-Fonyód útvonalat vitorláztuk. Minden jeles eseményen Zsiga bácsi-, Lacaj-  Apósom-és Édesapám emlékének tiszteletére rövid időre fel szoktuk húzni Lacajtól örökölt hetven éves lenvászon vitorlázatát.

Utolsó 2017-es kifutásunk volt egyben a 2101. a Balatonon Andival az „ABI” fedélzetén. Ugyanazon legénységgel, ugyanazzal a hivatalosan nyilvántartott vitorláshajóval teljesített 2101 kifutásunk jelen ismereteink szerint rekord! Rekord marad, míg más legénység és hajó nagyobb teljesítménye nem válik ismerté. Ahogy legalább tucatnyi vitorlázó eléri a rekordot, meg lehet alapítani az „Ezres Vitorlázók Társasága” röviden csak „EVIT” klubot.

Bármi megtörténhet

Életem során nagyot változott vitorlás filozófiám. 4-5 éves koromban elkötöttem egy balatoni dingit. Az azóta eltelt hét évtized első felében, ha vad szelek jöttek, mentem ki a vízre „döngetni”. Aztán a nagybetűs SZÉL megmutatta, hogy mire képes. Éppen Lacaj felújított kalózát vitorláztam be, amikor egy szokványos északi bőgőnek induló vihar szuper erős befúvása a fonyódi partok közelében hajóstól mindenestől kikapott a vízből s aztán egy pillanat múlva megtépázva letett (1966). Ettől kezdve már óvatos duhaj lettem. Szomorú, de időközben több barátom odaveszett a viharos Balatonban. Ma már féltem az ABI-t s legénységét, ezért még vihar előtt kikötök, vagy bereffelek és zsebkendőnyi orrvitorlát teszek fel. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a vízen minden megtörténhet, sőt annál még több is. Vannak hajók, amelyek minden szelet kibírnak. Kivéve azt, amelyik mégis felborítja.